Szentpétervári képviselők hazaárulás vádjával állítanák bíróság elé Putyint

A szentpétervári Szmolnyinszkoje körzet önkormányzati képviselői azt tervezik, hogy beadványt nyújtanak be az Állami Dumához (az orosz parlamenthez), hogy az ukrajnai háború kirobbantása miatt Vlagyimir Putyin orosz elnököt hazaárulással vádolják meg – jelentette be Dmitrij Paljuga képviselő a Twitteren.

Paljuga szerint „a jelenlévő képviselők többsége támogatta a döntést”. A The Insiderrel folytatott beszélgetésben pontosította, hogy tízből heten szavaztak a kezdeményezés mellett.

Támogatói szerint Putyin cselekedetei a „különleges katonai művelet” kezdete óta az orosz alkotmány 93. cikkelye alá tartoznak, amely előírja, hogy az elnököt hazaárulás vagy más súlyos bűncselekmény vádja alapján az Állami Duma vád alá helyezheti.

„Az elnök döntése Ukrajna megtámadásáról káros Oroszország és polgárai biztonságára”

– olvasható a petícióban, mert szerintük az orosz hadsereg éppen elveszíti harcképes egységeit, katonái pedig hadirokkanttá válnak. A petíció szerzői arra is rámutatnak, hogy a külföldi szereplők kivonulása az orosz piacról és a tömeges kivándorlás által felgyorsított „agyelszívás” minden bizonnyal káros lesz „az orosz nemzet gazdasági jólétére”. A képviselők azt is hangsúlyozzák, hogy a NATO a „különleges művelet” meghirdetett céljaival ellentétben továbbra is kelet felé tolja határait, azzal, hogy Ukrajnát a legmodernebb fegyverekkel szereli fel.

„Miközben az orosz elnök Ukrajna demilitarizálását hirdette meg egyik céljaként, épp az ellenkezőjének vagyunk tanúi.

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy teljes mértékben támogatjuk a Putyin által deklarált célokat”

– magyarázta Paljuga a The Insidernek.

„Tudatni akarjuk az emberekkel, hogy vannak olyan képviselők, akik ellenzik a jelenlegi politikát, és akik szerint Putyin árt Oroszországnak. Azt is szeretnénk tudatni velük, hogy nem félünk megszólalni”.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Még az oroszokat is meglepte az ukrán ellentámadás sikere keleten

Az egyik csecsen parancsnok szerint azonban az orosz erők csupán „taktikai visszavonulást” hajtanak végre.