Az utóbbi napokban több indokolatlanul ingerült, esetenként modortalan, fiatal kolléga kifogásolta azt, hogy én nem elemzek, hanem „csak jósolgatok” – írja Facebook-oldalán lapunk főmunkatársa.
Szerintem itt a szövegértési deficit alapos gyanúja merül fel. Esetenként a régivágású rosszhiszeműségé.
Mint minden elemzőnek, nekem is megvoltak a melléfogásaim. Ezekben a tévedésekben én további tanulási lehetőséget látok, és tény, hogy az egyik ilyen tévedést beismerő és az azt korrigáló cikkem lett az egyik legnépszerűbb.
Ami a „jósolgatás” vádját illeti, ezt általában olyan történészektől kapom meg akik az ószláv szecskavágás aranykoszorús kutatóiként, kompetensnek érzik magukat az orosz nukleáris doktrína elemzésére.
A válaszom ezekre a vádakra az, hogy nem jósolgatok, hanem kifogásolok.
Általában nem azt próbálom kitalálni, hogy mi lesz, hanem azt teszem szóvá ami hiányzik a képből. Hogy mire alapozom ezeket az állításaimat? A hadelméletre, az esettanulmányok tanulságaira és a saját tapasztalatomra.
Érdekes módon, számos esetben azok a dolgok amiket hiányoltam, némi késéssel megvalósultak. Ez nem a béljósi kvalitásaimat bizonyítja, hanem azt hogy a háború mestersége objektív elveken alapul.
Hogy mik voltak azok a dolgok amiket hiányoltam?
- A Kígyó sziget ukrán visszafoglalása, mint szimbolikus győzelem, ami nélkül a keleten elveszett területek reconquistája reménytelen.
- A háború kétdimenziós jellegének a meddősége és a mélységi csapások fontossága.
- A műveleti és stratégiai kreativitás és innováció hiánya.
- A meglepetés, úgy a műveleti, mint a technológiai, hiánya.
Ésatöbbi.
Azt is kijelentettem több alkalommal, hogy az ukránok számára az egyetlen remény a győzelemre ezeknek az erőtöbbszöröző módszereknek az elsajátítása.
A harkivi ellentámadás, de már a krími mélységi csapások sikere is azt bizonyítja, hogy nem csak én érzékeltem egyedül ezeket a hiányosságokat.
Az ukránok és az angolszász tanácsadóik is leporolták a szakkönyveket amiken felnőttünk és sikeresen alkalmazták a bennük lefektetett elveket.
Ami oroszokat illeti, a harkivi lecke egy sor igen fontos tanulságot tartalmaz, még akkor is, ha a tandíj igen fájdalmasnak bizonyult.
Az arab-izraeli és a két öbölháború visszatérő tanulsága, hogy a nyugati műveleti doktrína potensebb a merev és konzervatív szovjet-orosz doktrínánál.
Ha az oroszok győzni akarnak akkor meg kell tanulniuk nyugati módra harcolni.
És persze kockázatvállalás, rugalmasság, kreativitás, innováció, a meglepetés és a megtévesztés szerepe.
Azok a dolgok amiket a háború első napja óta hiányolok a tűzvonal mindkét oldalán.
Ezek azok az összetevők amiket szorgalmasan hiányolgatok, amikor éppen nem arra pazarlom az időmet, hogy az ószláv szecskavágás kutatóival vitatkozok egy 21. századi háború szakmai kérdéseiről.
