Izrael kiadta Magyarországnak Keserű Sándort

Egy izraeli-arabot és egy magyar állampolgárt adtak ki szerdán Magyarországnak, miután Budapest kérte kiadatásukat magyar igazságügyi tisztviselők megvesztegetése és két nő meggyilkolásával kapcsolatos vádak miatt – közölte az izraeli államügyészség.

Keserű Sándor négy évvel ezelőtt egy vesztegetési ügy ítélethirdetése elől menekült el Budapestről, majd Izraelbe érkezve politikai menedékjogot kért.

A 47 éves férfinek Oszter Sándor színésszel és Busch Béla ügyvéddel együtt kellett bíróság elé állnia, mert a vád szerint mintegy 50 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól, akit azzal hitegettek, hogy kapcsolataik révén elintézik az ellene folyó adónyomozás lezárását.

Keserűt távollétében előbb öt, majd másodfokon hét év börtönre ítélték. A bíróság Busch Bélát is elmarasztalta, Osztert viszont felmentette.

Tavaly novemberben Oszter Sándor és Busch Béla is elhunyt. Keserűn viszont a szökése miatt nem tudták végrehajtani az ítéletet

Izrael kiadja Magyarországnak az önjelölt „ördög ügyvédjét”

Keserű Sándor friss, zsidó származását igazoló papírokkal érkezett Izraelbe, ahol a magyar politika fontos tényezőjeként próbálta eladni magát.

A másik kiadott személy az izraeli állampolgárságú arab Tawfiq Naszara ellen a magyar rendőrség nyomozást folytatott azzal a gyanúval, hogy 2018-ban meggyilkolt egy anyát és lányát, majd felgyújtotta a lakásukat. A kihallgatását követő napon Keserűhöz hasonlóan Naszara is Izraelbe menekült.

Naszara 2018-ban Németországban ismerkedett meg az ott tanuló 21 éves magyar nővel. Kapcsolatuk komolyra fordult, a vádlott a párját a családjának is bemutatta Izraelben, a férfi többször tartózkodott szerelme és a nő édesanyjának kaposvári albérletében is.

A nő anyja ugyanakkor nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, mert a férfi féltékeny volt, el akarta érni, hogy barátnője a felügyelete nélkül ne találkozzon más férfiakkal.

A vádlott agresszív, számonkérő viselkedése miatt a lány 2018 októberében szakított vele, de hamar kibékültek, a férfi néhány nappal később, október 21-én a sértetteknél tölthette az éjszakát.

Hajnalban átment párja édesanyjának szobájába, egy puha anyaggal befogta az alvó asszony száját és az orrát, amitől néhány percen belül megfulladt. Ezután hasonló módon a barátnőjével is végzett.

Cselekménye leplezésére a vádlott tüzet okozott a lakásban. A tűz elől az erkélyre menekült, segítségért kiabált, a tűzoltók mentették ki.

A férfi nem sérült meg, de egy napot kórházban töltött, másnap gépkocsival Belgrádba, onnan repülőgéppel Izraelbe utazott, így még az előtt elhagyta Magyarországot, hogy a szakértői vizsgálatok eredményéből kiderülhetett volna: a sértettek nem a tűz miatt haltak meg.

Életfogytiglant kapott a kaposvári gyilkos

Az izraeli arab férfi brutálisan lemészárolta magyar barátnőjét és az édesanyját 2018-ban.