Izrael kiadja Magyarországnak az önjelölt „ördög ügyvédjét”

A jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság napokban meghozott döntésével véglegessé vált, hogy Izrael kiadja Magyarországnak Keserű Sándor Izraelt, aki négy évvel ezelőtt egy vesztegetési ügy ítélethirdetése elől menekült el Budapestről, majd Izraelbe érkezve politikai menedékjogot kért — írja a 24.hu.

A 47 éves férfinek Oszter Sándor színésszel és Busch Béla ügyvéddel együtt kellett bíróság elé állnia, mert a vád szerint mintegy 50 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól, akit azzal hitegettek, hogy kapcsolataik révén elintézik az ellene folyó adónyomozás lezárását. Keserűt távollétében előbb öt, majd másodfokon hét év börtönre ítélték. A bíróság Busch Bélát is elmarasztalta, Osztert viszont felmentette. Tavaly novemberben Oszter Sándor és Busch Béla is elhunyt. Keserűn viszont a szökése miatt nem tudták végrehajtani az ítéletet, a Police.hu szerint jelenleg kilenc elfogatóparancs van érvényben ellene.

A 24.hu emlékeztet, hogy

Keserű friss, zsidó származását igazoló papírokkal érkezett Izraelbe, ahol rögtön intenzív kampányba kezdett, amelynek az volt a célja, hogy a magyar politika fontos tényezőjeként mutassa be magát.

Még szabadlábon volt, amikor a YouTube-on videófolyamot tett közzé, azt állította, hogy ő „Az Ördög ügyvédje”, aki nagy pénzeket áldozott arra, hogy kirobbantsa a Borkai Zsolt győri fideszes polgármester bukásához vezető szexbotrányt, és akinek rengeteg terhelő információja van Polt Péter legfőbb ügyész, valamint vezető kormányzati politikusok viselt dolgairól.

Lemond a szexbotrányba keveredett polgármester

Borkai Zsolt tudja és reméli, hogy mindenki számára hamarosan kiderül, „a rágalmak egy kivétellel egy hamis blogon megjelenő hazug információk sokasága, amit a sajtó ellenőrizetlenül átvett”.

Az izraeli hatóságok 2020-ban helyezték a férfit kiadatási őrizetbe. Keserű ekkor azt állította a hatóságoknak, hogy ha visszatoloncolják, Magyarországon Orbán Viktor személyes ellenségeként kezelnék, és politikai bosszú áldozatává válna.
Azzal is érvelt, hogy a börtönökben uralkodó antiszemitizmus is veszélyeztetné a testi épségét – számol be a hírportál.

A 24.hu-nak nyilatkozva akkor azt állította, hogy

Izraelben „mindenki tudja, hogy Magyarországon a demokrácia már nem kóser, az ország megítélése a bóvli kategóriába csúszott.”

Keserű arra számított, hogy Benjamin Netanjahu választási veresége után az új izraeli kormány „nem siet majd kiadni őt Orbánéknak”.

Ennek ellenére számára kedvezőtlen döntés született az elsőfokú bírósági eljárásban. Ezért 2021 októberében egyenesen Gideon Szaárhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a igazságügy-miniszter rendelje el, hogy Izraelben tölthesse le a Magyarországon kiszabott börtönbüntetését. A miniszter a magyar kormánytól és a budapesti izraeli nagykövettől is kért információkat a politikai helyzet értékeléséhez, majd több hónapos vizsgálat után elutasította a kérvényt – írja a 24.hu.

Keserű ügyvédje ezután fordult beadvánnyal a Legfelsőbb Bírósághoz a miniszteri döntés megsemmisítését kérve. A grémium azonban nem látta indokoltnak, hogy változtassanak a döntésen. A bíróság honlapján közzétett összefoglaló szerint a miniszter döntése észszerű volt, és nem adott okot az ügybe való beavatkozásra – olvasható a cikkben.

Amint korábban a Neokohn is megírta, tavaly szeptemberben a szintén Izraelbe emigrált Dániel Péter is magára vállalta az „ördög ügyvédjének” a szerepét.

Dániel Péter lenne az Ördög Ügyvédje?

Az Ördög Ügyvédje blog leplezte le Borkai Zsolt győri polgármester szexpartiját az Adrián. Az Izraelben élő magyar ügyvéd azt állítja ő áll az oldal mögött.