Több mint 400 ezren hagyták el Oroszországot az év első felében

Az orosz statisztikai hivatal (Roszstat) szerint 419 ezren hagyták el Oroszországot 2022 első felében, kétszer annyian, mint a tavalyi év első hat hónapjában – tájékoztatott az RBC ukrán hírügynökség keddre virradóra.

Az elmúlt években ez volt az első alkalom, hogy többen hagyták el az országot, mint ahányan érkeztek (322 ezer ember).

Oroszország hagyományosan vonzó célország az egykori szovjet tagköztársaságok állampolgárai számára. Azonban idén megfordult a tendencia: 369 ezren költöztek ki ezekbe az országokba, és mindössze 295 ezren költöztek be Oroszországba a szóban forgó területekről. A kiköltözők közül közel 80 ezren a szomszédos Ukrajnát választották úti célul, ahol február óta háború zajlik.

Az ukrajnai háború miatt nemcsak Ukrajnában, hanem Oroszországban is megmozdult a lakosság: a kormány politikai ellenfelei, szakértők, értelmiségiek döntöttek a távozás mellett, miközben számos nyugati vállalat kivonult az országból.

A könnyen teljesíthető beutazási feltételek miatt Örményországban és Georgiában is nagyobb lélekszámú orosz közösségeket találni.

2022 első felében összesen 480 ezer fővel lett kevesebb Oroszország lakossága, a természetes népességcsökkenést is beleszámolva.

Putyin új külpolitikai doktrínája: „Orosz világ”

Olyan elképzelésen alapul, amelyet konzervatív ideológusok arra használtak, hogy igazolják a külföldi beavatkozást az oroszajkúak támogatására.