Túl drága: Az orosz hadsereg nem tart igényt a legmodernebb harckocsikra

Oroszország azt szeretné, ha más nemzetek is vásárolnának a T-14 Armatát, de úgy tűnik, hogy őt magát nem érdekli annyira az új harckocsi.

Az orosz hadsereg kevés T-14-essel rendelkezik, így az Armata kimaradt abból, aminek a tűzkeresztségének kellett volna lennie – az ukrajnai háborúból

olvasható a Business Insider oldalán.

Ennek ellenére a Roszoboronexport – az Armata gyártásával foglalkozó állami fegyvergyártó vállalat – megpróbálta eladni az új harckocsit az Army 2022 elnevezésű nagy védelmi kiállításon, amelyet az orosz kormány támogat.

„Az orosz állami fegyverexportőr még soha nem mutatta be a T-14 Armata harckocsit”

– jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség, amely „élvonalbeli harckocsinak” nevezte az új tankot.

Korábban a járműnek csak egy méretarányos modelljét mutatták be az Egyesült Arab Emírségekben, Abu-Dzabiban 2021-ben megrendezett IDEX szakkiállításon, aminek hatására „mintegy hat ország” fejezte ki érdeklődését a T-14-es iránt – közölte a Roszoboronexport.

Az 1940-es évek óta a világ hozzászokott az orosz harckocsikhoz, amelyeket lényegében az 1940-es és 1950-es évek szovjet T-34-es és T-55-öseitől fejlesztettek a T-72-es és T-90-es harckocsikig.

Ezek általában kisebbek, olcsóbbak és feláldozhatóbbak voltak, mint nyugati társaik, ami megnyugtatta a NATO-t, hogy a kevesebb, de technológiailag fejlettebb tankjai győzni tudnak majd az orosz páncélosok tömegével szemben.

Oroszország ukrajnai háborúja teljesen felforgatja a globális fegyverpiacot

A Penn State Egyetem professzora szerint az orosz hadiipar lesz a legnagyobb vesztese, míg a kínai és az amerikai a legnagyobb nyertese az ukrajnai háborúnak.

A szakértőket azonban megdöbbentette az Armata új kialakítása és koncepciója, amely csúcstechnológiájú járműnek ígérkezett. Úgy tűnt, hogy az Armata révén Oroszország olyan harckocsit fejlesztett ki, amely inkább a minőség, mint a mennyiség révén képes felvenni a harcot a NATO harckocsikkal.

Most úgy tűnik, hogy Oroszország mégiscsak kételkedik az Armatában.

Moszkva eredetileg azt jelentette be, hogy 2025-ig 2300 darab Armata beszerzését tervezi, darabonként 4 millió dollárért. 2020-ra ez a szám 132-re csökkent, mivel az orosz hadsereg inkább a meglévő tankok modernizálása mellett döntött. A mai napig csupán pár prototípus készült el a „csúcstechnológiás” harckocsikból.

„Az Armata a számos új technológia túszává vált, amelyet beleépítettek”

– írja a VPK orosz katonai szaklap.

„Eleinte több mint innovatívnak tűnt, és robbanásszerű érdeklődést váltott ki.

De aztán kiderült, hogy megfizethetetlenül drága. Ennek eredményeképpen a védelmi minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy nem kell nagy tételben gyártani az Armatát”

– tették hozzá.

A kérdés az, hogy milyen országok választanának egy olyan harckocsit, amelyet az orosz gyárak esetleg képtelenek legyártani (a szankciók miatt), és amellyel még maga Oroszország sem szereli fel a saját hadseregét.

Orosz katonai szakértő: a gyalogságunk komoly problémákkal küzd Ukrajnában

„Az ellenség alábecsülése kegyetlen tréfát űzött velünk” – mondta a moszkvai Stratégiai és Technológiai Kutatóközpont igazgatója.