Baltával verte agyon zsidó lakótársát egy francia fiatal

A 34 éves zsidó férfit, Eliahou Haddadot állítólag muszlim lakótársa ölte meg az észak-közép-franciaországi Seine-et-Marne megyében található Longperrierben. Az áldozat személyazonosságát az Antiszemitizmus Elleni Nemzeti Iroda (BNVCA) hozta nyilvánosságra – számol be a Tett és Védelem Alapítvány.

Az irodát több tudósító is megkereste, akik arról tájékoztattak, hogy az interneten terjedő információk szerint meggyilkoltak egy a tunéziai Dzserbából származásó zsidó vallású férfit augusztus 19-én, akinek a családja az izraeli Beer Shevában él – olvasható a BNVCA sajtóközleményében.

„A gyilkosságot egy muszlim vallású gyanúsított követte el. Az aggodalmat fokozza az ügyet övező hallgatás”

– tette hozzá a szervezet.

A franciaországi zsidó intézmények képviseleti tanácsa (CRIF) teljes szolidaritásáról biztosította Eliahou Haddad családját. Yonathan Arfi, a CRIF elnöke azt írta a Twitteren, hogy reménykedik az gyors információ-szolgáltatásban, és arra kérte a hatóságokat, hogy ebben a szakaszban minden lehetőséget vizsgáljanak meg, beleértve az antiszemitizmus súlyosbító tényezőjének lehetőségét”. Egyes beszámolók szerint az eset nem augusztus 19-én, hanem 20-án történt.

Az i24NEWS izraeli hírcsatorna úgy tudja, hogy az áldozat és a gyanúsítottnak valószínűleg ugyanabban a lakásban laktak. Eliahou Haddad 100 euróval tartozott a feltételezett elkövetőnek, aki bevallotta, hogy azért gyilkolta meg lakótársát, mert az zsidó volt.

„Információink szerint a gyilkos egy baltával szétverte áldozata koponyáját, majd megégette az arcát, majd megpróbálta elásni a holttestet. Ezt követően feladta magát a rendőrségen”

– áll a BNVCA közleményében.

StopAntisemitism on Twitter: „Photo of the murderer Mohamed Dridi; more here (English translation available) – https://t.co/SLzUHygH4d pic.twitter.com/jwjsoAHvRP / Twitter”

Photo of the murderer Mohamed Dridi; more here (English translation available) – https://t.co/SLzUHygH4d pic.twitter.com/jwjsoAHvRP

Egy nagy zsidó szervezet vezető személyisége hétfőn úgy nyilatkozott a The Jerusalem Postnak a gyilkossággal kapcsolatban, hogy

az „nem tűnik antiszemita támadásnak.”

A tisztviselő szerint már legalább egy hete értesültek a gyilkosságról, és kapcsolatban állnak a bűnüldöző szervekkel.

„Sürgetjük a hatóságokat, hogy tisztázzák, valóban antiszemita indítékú gyilkossággal állunk-e szemben, vagy barátok közötti vita vezetett a tragikus végkifejlethez”

– mondta.

Úgy tűnik, hogy a támadásnak köze van az emberi kapcsolatokhoz, a két személy nagyon jól ismerte egymást

– tette hozzá.

A tisztviselő hangsúlyozta, hogy szervezete folyamatos kapcsolatban áll a franciaországi belügyminisztériummal.

„Ha antiszemita indítékú gyilkosságról van szó, tudni szeretnénk, de ha nem az volt, arról is tudnunk kell”

– mondta. Megjegyezte:

az elmúlt három hónapban három zsidót gyilkoltak meg furcsa körülmények között Franciaországban, ezért meg kell érteniük, hogy milyen okok rejtőznek a szörnyű esetek mögött.

Francia miniszter: Aki egy zsidónak árt, az árt az egész köztársaságnak

Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter Meyer Habib képviselő kérdéseire reagált, aki ostorozta a francia vezetést annak terroristákkal és Izraellel kapcsolatos politikája miatt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.