Francia miniszter: Aki egy zsidónak árt, az árt az egész köztársaságnak

A francia igazságügyi miniszter válaszolt Meyer Habib zsidó származású parlamenti képviselőnek, aki kérdést nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy Franciaország hogyan kezeli az antiszemitizmust.

Meyer Habib francia, zsidó származású képviselő a plenáris ülésen kérdést intézett a francia miniszterelnökhöz a 39 évvel ezelőtti, a párizsi Jo Goldenberg étteremben elkövetett merényletért felelős terroristák, köztük a Ramallahban élő osztag vezetőjének felelősségre vonásával kapcsolatban.

„A francia embereket meggyilkoló terroristákat le kellene tartóztatni, bíróság elé kellene állítani, ahogyan az amerikaiak tették az al-Kaida szervezet vezetőjével”

– érvelt Habib, és feltette a kérdést:

„Miért nem követelte Franciaország a Rámalláhban élő terrorista kiadatását a Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével való találkozó előfeltételeként?”.

Habib azt is megjegyezte, hogy a Palesztin Hatóság elnöke havi fizetést ad a zsidókat meggyilkoló terroristák családjainak:

„Miért szavazott Franciaország tavaly júliusban ismét egy hamis ENSZ-határozat mellett, amely nem Iránt, nem Afganisztánt, nem Észak-Koreát, hanem Izraelt vádolja a palesztin nők jogainak megsértésével?”

– tette fel a kérdést.

Habib a baloldalt is támadta és azt mondta:

„2022-ben Franciaországban még mindig létezik az új antiszemitizmus, többek között e plenáris ülés balszárnyán belül. Franciaország és a kormány továbbra is finanszírozza a Hamászhoz és a terrorizmushoz közvetlenül kapcsolódó palesztin szervezeteket, és továbbra is Izrael ellen szavaz az ENSZ-ben”.

A francia igazságügyi miniszter, Éric Dupond-Moretti válaszolt Habibnak, aminek hatására a szélsőjobboldali és baloldali képviselők elhagyták a vitát.

„Büszke vagyok arra, hogy egy olyan kormányhoz tartozom, amelynek élén egy holokauszt-túlélő áll. Büszke vagyok az elnök úr szavaira az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Képviselő úr, aki egy zsidónak árt, az árt az egész köztársaságnak”

– hangsúlyozta.

A francia választások zsidó szemmel

Leüllepedett a választási porvihar, ideje áttekinteni hogy alakult ez az időszak a zsidók szemszögéből. Soós Eszter Petronella írása.