Vérlázító: A saját házuk udvarán lőttek meg egy hatéves izraeli kislányt

Kochav Jaakov településen egy „eltévedt golyó” által eltalált fiatal lány édesanyja beszélt az általuk megélt megpróbáltatásokról.

A hatéves Bracha szombaton sebesült meg, amikor egy golyó eltalálta, miközben az otthona előtt tartózkodott. Katonai tisztviselők szerint a lövés nyilvánvalóan a Jeruzsálemtől északra fekvő, Rámalláh közelében fekvő palesztin Khalandija település irányából érkezett.

„A középső lányom barátai, aki nyolcéves, jöttek, hogy kihívják az udvarra, és ő velük ment”

– mesélte az anya a 12-es csatornának.

„Nem sokkal később a kisebbik lányom, aki éppen akkor vesztette el az első fogát, el akart menni, hogy megmutassa a nagyobbik nővérének. Megengedtem neki, hogy kimehessen az udvarra, amit az erkélyről is láthatok”.

„Aztán hirtelen láttam, hogy a nagyobbik lány sírva jön be, és a kis Brachát cipelte, aki vérzett.

Felemeltem a ruháját, és láttam egy lyukat a lábán.

’Mi történt, mi történt?’ – kiáltottam. [A barátok] azt mondták, hogy nem tudják, nem láttak semmit. Csak egy csattanást hallottak, és a lány a földre esett és elájult…

Tovább emeltem a ruháját, és hirtelen egy újabb lyukat láttam a testén”

– emlékezett vissza az édesanya.

Ezek után mentősök siettek a helyszínre, és Brachát egy jeruzsálemi kórházba vitték.

Jael elmondta, hogy Bracha már jobban van.

„Azt mondja, hogy hallott egy nagy csattanást, és hogy valami eltalálta a gyomrát. Nagyon fél, nem tudja megmagyarázni, mi történt vele”.

Jael elpanaszolta, hogy a közösségben gyakran találnak golyókat a földön.

„Tűrhetetlen, hogy a rendőrség és a hadsereg nem foglalkozik vele”

– mondta.

„Elveszíthettem volna Brachát. Minden egy másodperc alatt történt.”

„A golyó elszakította az ingét, de nem bántotta”

A vasárnapi jeruzsálemi terrortámadást csodával határos módon egy tinédzser testvérpár is túlélte, egyiküknek a golyó átszakította az ingét, de a testét csak horzsolta.