Egy „félmeztelenül” pózoló spanyol turista miatt tombol a Hamász

A palesztin terrorcsoport azzal vádolja a nőt, hogy „cionista szélsőséges”, aki provokálni akarta a palesztinokat; az izraeli média egy spanyol keresztény látogatóként azonosította a nőt.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorcsoport gyűlöletkampányt indított egy spanyol turista ellen, aki a csoport által „szemérmetlennek” nevezett ruhákban posztolt képeket, miközben a jeruzsálemi Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecset területén tett látogatást.

A terrorcsoporttal kapcsolatban álló több médium is közölt cikkeket a nőről, a Hamász szóvivője, Hazem Kasszam pedig „cionista szélsőségesnek” nevezte.

„Egy cionista szélsőséges meggyalázta az áldott Al-Aksza épületegyüttest, és fotókat tett közzé róla – ami példátlan provokáció a palesztin nép érzelmei ellen, és az Al-Aksza tisztaságának meggyalázásának folytatása, valamint az egész arab nép becsületének cionisták általi sárba tiprása”

– mondta Kasszam.

כאן חדשות on Twitter: „תיירת מספרד הצטלמה בהר הבית בלבוש „לא הולם”. בחמאס זעמו: „קיצונית ציונית טימאה את רחבת אל-אקצא”https://t.co/qaQoV1rRmC@GalAharonovich pic.twitter.com/Mhhyb1WJTd / Twitter”

תיירת מספרד הצטלמה בהר הבית בלבוש „לא הולם”. בחמאס זעמו: „קיצונית ציונית טימאה את רחבת אל-אקצא”https://t.co/qaQoV1rRmC@GalAharonovich pic.twitter.com/Mhhyb1WJTd

A terrorszervezet rádiójának honlapján pedig a következő szerepelt:

„Egy cionista telepes közzétett egy fényképet, amelyen félmeztelenül pózol az áldott Al-Aksza mecsetnél.”

Az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint szó sincs erről: a nő csupán egy spanyolországi keresztény turista volt.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Fiatal „nők” próbálták lépre csalni az IDF katonáit

Az IDF leleplezett egy újabb Hamász-sejtet, amelynek tagjai fiatal nőknek adták ki magukat