Ukrán tüzérségi támadás érte a zaporizzsjai atomerőmű környékét

Az ukrán fegyveres erők hétfőn két óra alatt mintegy 25 nehéztüzérségi csapást mértek Enerhodarra és a zaporizzsjai atomerőmű környékére – közölte Vlagyimir Rogov, az ukrajnai Zaporizzsja megye Moszkva-barát regionális katonai és polgári közigazgatása főtanácsának tagja a Telegram -csatornáján.

Rogov szerint a támadást amerikai M777-es tarackokkal hajtották végre. A tisztségviselő a hétfői csapásokat megelőzően az orosz RT állami televíziónak azt mondta: azért akadályozzák több irányból is a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttségének helyszíni látogatását, mert az egyértelműen megállapítaná, hogy az ukrán hadsereg lövi a létesítmény környékét.

Az állította, hogy a célzott csapások célpontja az erőmű hűtőrendszere és használt fűtóanyag-tárolója.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn megjelent kommentárjában jelezte: Oroszország felszólította az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és más országokat arra, hogy haladéktalanul „kényszerítsék rá” Kijevet a nukleáris objektum és környezete elleni támadások beszüntetésére.

A diplomata úgy vélekedett, hogy „bűncselekmény” lenne Ukrajna nyugati „kezelői” részéről a további „cinkosság”, mert a csapások az ő állampolgáraikra is veszélyt jelentenek.

Hazugságnak nevezte a vádat, amely szerint orosz részről támadják a létesítményt, és hangsúlyozta: Moszkva mindent megtesz annak érdekében, hogy a NAÜ szakemberei eljussanak az erőműbe, „és valós értékelést adjanak az ukrán fél destruktív akcióiról”.

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva nem zárta ki, hogy az ukrán törvényhozás azért kérte a nemzetközi szervezeteket a zaporizzsjai erőműnél zajló orosz tevékenység elítélésére, hogy megakadályozza a NAÜ-küldöttség látogatását. Úgy vélekedett, hogy a Verhovna Radának az ENSZ helyett inkább az ukrán hadsereghez kellene fordulnia annak érdekében, hogy fejezze be az orosz hadsereg által immár öt hónapja megszállva tartott létesítmény elleni támadásait.

Magyarország felszólította Oroszországot, hogy vonja ki katonai erőit Ukrajnából

Magyarországgal együtt 42 másik ország szólította fel a Kremlt, hogy haladéktalanul vonja ki katonai erőit a Zaporizzsjai Atomerőműből és egész Ukrajnából.