Gyermekbénulást diagnosztizáltak Londonban, New Yorkban és Jeruzsálemben

A gyermekbénulás akár halálos kimenetelű betegség is lehet, amely korábban évente több tízezer gyermeket bénított meg, évtizedek óta először ütötte fel a fejét Londonban, New Yorkban és Jeruzsálemben. A jelenség érthető módon kelt aggodalmat és felhívja a figyelmet a védőoltás fontosságára — írja a Reuters.

A gyermekbénulás a 20. század első felében világszerte rettegésben tartotta a szülőket. A főként öt év alatti gyermekeket érintő betegség gyakran tünetmentes, de előfordulhatnak olyan tünetek is, mint a láz és a hányás. A 200 fertőzésből körülbelül egy vezet visszafordíthatatlan bénuláshoz, és e betegek közül akár 10% meghalhat.

A gyermekbénulás nem gyógyítható, de mivel az 1950-es években megtalálták a védőoltást, a gyermekbénulás teljes mértékben megelőzhető. A betegség mára szinte teljesen eltűnt, jelenleg Afganisztán és Pakisztán az egyetlen olyan országok, ahol a főként ürülékkel való érintkezés útján terjed. Idén azonban Malawiban és Mozambikban is találtak behurcolt eseteket, az 1990-es évek óta ezekben az országokban először.

A poliovírusnak két fő formája létezik. A fentebb vázolt típus mellett ritkán előfordul az úgynevezett oltásból származó polio is.

A vírusnak e második formáját észlelték Londonban és New Yorkban a szennyvízben. New York államban egy bénulásos esetet is jelentettek. Genetikailag hasonló vírust találtak Jeruzsálemben is, és a tudósok azon dolgoznak, hogy megértsék az összefüggést – közölte a Globális Polio Felszámolási Kezdeményezés (GPEI).

Míg a vakcinából származó gyermekbénulás a fenti helyszíneken szinte ismeretlen, más országokban előfordul – bár ritka – és minden évben járványokat okoz, 2021-ben Nigériában például 415 esetet azonosítottak, mely fertőzések a gyengített élő vírust tartalmazó gyermekbénulás elleni vakcina használatából ered.

Miután a gyermekeket beoltották, néhány hétig a székletükben ürül a vírus, az aluloltott közösségekben ez aztán elterjedhet és visszamutálódhat a vírus káros változatává.

Míg olyan országok, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, már nem használják ezt az élő vakcinát, mások igen – különösen a járványok megállítására -, ami lehetővé teszi a globális terjedést.

A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy mind az oltásból származó, mind a vadon élő gyermekbénulás kitörések fő mozgatórugója továbbra is az aluloltatott lakosság, mondta Derek Ehrhardt, az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) globális gyermekbénulás-ellenes vezetője.

Az oltási bizonytalanság már a világjárvány előtt is egyre nagyobb problémát jelentett, majd a COVID-19 egy generáció óta a legnagyobb fennakadást okozta a rutinimmunizálásban.

2020-ban 1 081 oltásból származó gyermekbénulásos eset volt, mintegy háromszor annyi, mint az előző évben. 2022-ben eddig 177 eset volt, miután jelentős erőfeszítéseket tettek a gyermekbénulás elleni védőoltási kampányok helyreállítása érdekében.

Miért tévednek az öko-riogatók majdnem mindenben?

Az elmúlt évtizedekben minden apokaliptikus ökokatasztrófa elmaradt.