Az elmúlt évtizedekben minden apokaliptikus ökokatasztrófa elmaradt.
„Nemrég kiderült, hogy a Nagy-korallzátony pusztulásáról szóló hírek erősen eltúlzottak voltak. Évekig azt mondták, hogy ezt a Queensland partjainál fekvő dicsőséges korallzátonyt lassan megfojtja az emberiség. A Guardian még gyászjelentést is közölt. Szó szerint a következő címmel: „A Nagy-korallzátony: gyászjelentés”. „”Az éghajlatváltozás megöli a Nagy-korallzátonyt” – ez volt az ijesztő ítélet 2017-ben. És most? A zátony jól van. Sőt, olyan jó állapotban van, amilyenben már régen nem volt” – kezdi Brendan O’Neill a Spiked újságírója.
A szerző leírja, hogy a zátony gyászolói a „kifehéredés” problémájára összpontosítottak. S azt állították, hogy az emberi tevékenység például a széntermelés következtében a zátony el fog pusztulni. Csakhogy nem ez történt. Az Ausztrál Tengerészeti Tudományos Intézet új felmérése szerint a zátony koralltakarója látványosan helyreállt. A zátony kétharmadán a koralltakaró a legmagasabb szinten van a 36 évvel ezelőtti feljegyzések kezdete óta.
O’Neill lejegyzi, hogy hogy a zátony haláláról szóló hírek nagyon fontosak voltak az éghajlatváltozásról szóló narratívában. Végtelenül sok félelmet keltő szalagcím szólt arról, hogy a szorgalmas emberiség halálos veszélyt jelent a Föld legnagyobb korallzátony-rendszerére. A Greenpeace még víz alatti tüntetést is tartott a zátonyban, „A szén megöli a zátonyt” feliratú transzparenssel. A cikk megjegyzi, hogy azóta Queenslandben folyamatosan nőtt a széntermelés – Queensland évente több millió tonna szenet termel -, és mégis javult a zátony állapota.
„A „kissé meglepő” hír a zátony jó egészségi állapotáról – ahogyan az egyik újság diplomatikusan fogalmaz – nagyon komoly csapást jelent az öko-elit apokaliptikus rémhírterjesztésére. Természetesen, ahogyan azt szinte minden híradásban fájdalmasan hangsúlyozzák, az a tény, hogy a korallok kiterjedése megdöbbentően helyreállt, nem jelenti azt, hogy a jövőben nem lesznek tömeges fehéredési események.
A zátony jelenlegi helyreállása azonban megkérdőjelezi a zöld világnézet katasztrofizmusát, a végzetes hanyatlásról szóló meséket, amelyekkel az ökohisztérikusok folyamatosan bombáznak minket.
Az emberiség, ahogyan ők sem fáradnak el emlékeztetni minket, továbbra is termel, szennyez és általában véve a bolygó mételye, ugyanakkor a zátony állapota javult. Talán mégsem mi vagyunk a természet tömeggyilkosai?” – teszi fel a kérdést a szerző.
A cikk megjegyzi, hogy a Nagy-korallzátony halála csak a legújabb öko-apokalipszis, amely nem valósult meg.
Az 1970-es években a tudósok „globális lehűléstől” rettegtek, miszerint a Föld egy új jégkorszak felé tart. De a cikk felsorolja, hogy ott volt a „népesedési bomba” elképzelés is, a „savas eső” – egy másik apokaliptikus forgatókönyv, amely jött és ment. Az „erdőirtás” egy másik gyakran elmesélt öko-horror történet volt. Azt mondták, hogy az emberiség pusztítja a világ erdőit. Valójában a szerző szerint az „erdőnyereség” időszakát éljük. 1982 óta évente 618 000 négyzetkilométernyi zöld területtel bővült a bolygó.
„A világvégéről szóló jóslatok folyamatosan összeomlanak. Öt évünk van a világ megmentésére” – mondta egy ökológus 2007-ben. Az ENSZ szerint „10 évünk van a világ megmentésére” – 1989-ben. Négy évünk van a világ megmentésére” – mondta Jim Hansen, a NASA tudósa és éghajlati szakértő 2009-ben. Így 2018-ban azt mondták nekünk, hogy valójában 12 évünk van a világ megmentésére. Van kedve valakinek összejönni 2030-ban, hogy megünnepeljünk egy újabb sikertelen apokalipszist? Megtehetnénk a korallokban gazdag Nagy-korallzátonyon” – írja O’Neill.
A szerző szerint az öko-riogatók nem csak a Föld halálával kapcsolatban tévednek, hanem a földi életet illetően is. Az általuk folyamatosan küldött üzenet az, hogy minden szörnyű. Azt mondják, hogy a nagy, undorító „emberi lábnyom” a földön hőhullámokat, viharokat és soha nem látott mértékű halált okoz.
„Valójában nagyobb biztonságban vagyunk a természet erőszakos szeszélyeitől, mint valaha is voltunk. A természeti csapásokban elhunyt emberek száma az 1920-as évekbeli évi 500 000-ről 2020-ra 14 000-re csökkent. Ez 96 százalékos csökkenés.
A szegénységben élő emberek aránya a 19. század eleji több mint 80 százalékról a 2010-es évekre kevesebb mint 20 százalékra csökkent. A betegségek és a háborúk okozta halálozás is drámaian csökkent a modern korban. A gyermekmunka szintén. A várható élettartam eközben megugrott. Európában 1770 és 2019 között 34 évről 79 évre emelkedett” – sorolja a szerző.
„Természetesen a dolgok messze nem tökéletesek. Komoly gazdasági és energetikai válság felé tartunk. Ez a legsúlyosabban a nyugati munkásosztályokat és a déli népeket fogja sújtani.
Az évtizedek óta tartó ökológiai dühöngés, a fosszilis tüzelőanyagok elleni harag, a gazdasági növekedés lassítására és az „emberi lábnyom” erőszakos csökkentésére irányuló folyamatos követelések kétségtelenül hozzájárultak ahhoz, hogy az energiaválság és -hiány aggasztó új valóságába sodorjanak minket
– írja O’Neill.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.