Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn elítélte Izraelt az Iszlám Dzsihád terrorszervezettel folytatott kétnapos gázai háborúja miatt, és egészen odáig ment, hogy gyermekek meggyilkolásával vádolta Izraelt.
„Világosan kijelentettük [az izraelieknek], hogy az al-Aksza mecset Törökország vörös vonala” – mondta Erdogan, elítélve a zsidók látogatását a Templom-hegyen, a judaizmus legszentebb helyén.
„Néhány napja, miközben izraeli tisztviselők palesztin civileket támadtak, mi világosan demonstráltuk álláspontunkat: Nincs mentség a csecsemők meggyilkolására”
– fogalmazott a török elnök, aki hozzátette:
„A Török Köztársaság a gázai nép és palesztin testvéreink mellett áll” – mondta Erdogan.
A török vezető erős szóhasználata annak tükrében lehet meglepő, hogy az elmúlt hónapokban Izrael és Törökország kapcsolata jelentős javulást mutatott.


Mikor ismerik el az ormeny nepirtast?
Lehet, hogy Erdogan ” nem hallott” rola?
El kellene ismerni, ismertetve a bűnösök hátterét, eredetét… Nem török mentalitás és hagyomány eredménye a népirtás… „Keresd a zsidót”…
„Természetesen” az örmény genocídiumért (is) zsidóféléket terhel a felelősség… Az érdekből áttért zsidó (vallási) származású, ifjútörök vagy újtörök háborús bűnös és népirtó vezírek fogtak keresztényirtásba török álcában…
Egészen odáig ment, hogy gyermekek meggyilkolásával vádolta Izraelt?!… Erős szóhasználat?!… Miért, ki ölte meg azokat a gyerekeket?…
Ne hidj yumurdzsáknak.