Titkos szuperfegyvert használhattak az amerikaiak az al-Kaida vezér kiiktatására

Az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, Ayman al-Zawahirit egy drónról kilőtt két rakétával ölték meg kabuli otthona felett – de a jelentések szerint a csapás során civilek nem sérültek meg. Ez arra utal, hogy a támadásban használt fegyver valószínűleg a Hellfire R9X volt, egy hatalmas, 100 kilós rakéta, amely törzséből kinyúló hat „pengével” van felszerelve és amelynek létezését a Pentagon nyilvánosan még nem ismerte el. Ezt a fegyvert valószínűleg már használták néhány esetben más terrorista vezetők ellen is.

Az R9X-ről először akkor lehetett hallani, amikor az Al-Kaida egy másik magas rangú ügynökét, Abu al-Khayr al-Masrit Szíriában likvidálták.

Az autóról készült képek, amelyben utazott, azt mutatták, hogy az összes utast sikerült kiiktatni, de maga a jármű sértetlen maradt.

Ez ugyanis az R9X egyik óriási előnye, hogy tudniillik a célszemélyen kívül nem okoz kárt a környezetében, ennek a precíziós képességnek köszönhetően a fegyvert „ninja bombának” nevezték el.

Míg egy amerikai tisztviselő szerint két pokolgépet használtak a csapás során, a képek szerint Zawahiri házának ablakai kirepültek, de az épület többi része nagyrészt sértetlen maradt.

כאן חדשות on Twitter: „דיווח: חיסולו של א-זוואהירי בוצע באמצעות טיל ה-RX9, „טיל הנינג’ה”. הטיל מצוייד ב-6 סכיני ענק ושוקל כ-45 ק”ג, מה שמאפשר לו לפגוע במטרה בצורה מדויקת בלי לפגוע בסובבים אותוhttps://t.co/0jZb2KpSux@AmichaiStein1 pic.twitter.com/IusEvEFV67 / Twitter”

דיווח: חיסולו של א-זוואהירי בוצע באמצעות טיל ה-RX9, „טיל הנינג’ה”. הטיל מצוייד ב-6 סכיני ענק ושוקל כ-45 ק”ג, מה שמאפשר לו לפגוע במטרה בצורה מדויקת בלי לפגוע בסובבים אותוhttps://t.co/0jZb2KpSux@AmichaiStein1 pic.twitter.com/IusEvEFV67

A tisztviselő azt mondta, hogy Zawahiri családtagjai, akik a csapás idején jelen voltak, „szándékosan nem voltak célpontok vagy sérültek meg”.

Joe Biden amerikai elnök megerősítette, hogy ő rendelte el a csapást.

„Most igazságot szolgáltattunk. És ez a terroristavezér nincs többé” – ismertette al-Zawahiri likvidálását Joe Biden amerikai elnök hétfőn.

Biden: Az USA likvidálta az al-Kaida vezetőjét Afganisztánban

Áprilisban csak álhír volt, hogy sikerült megölni a terroristavezért. Most viszont tényleg sikerült.