Gázért és békéért ment Szijjártó Péter Moszkvába

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvába utazott, ahol találkozik Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamit Szergej Lavrov külügyminiszterrel – tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.

Emlékeztetett, hogy Magyarország energiaellátásának biztonsága érdekében a kormány a hosszútávú szerződésekben lekötött mennyiségeken felül további mintegy 700 millió köbméternyi földgáz vásárlásáról döntött.

Hozzátette, a feladat végrehajtásával a külgazdasági és külügyminisztert bízták meg, ezért Szijjártó Péter csütörtökön Moszkvába utazik, ahol megbeszéléseket folytat majd Alexander Novak és Denis Manturov miniszterelnök-helyettesekkel, valamint Szergej Lavrov külügyminiszterrel. A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatót tart a délután.

Szijjártó kedden New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén vett részt, ahol szintén az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő megállításának fontosságáról beszélt.

Mindent meg kell tennie a nemzetközi közösségnek az ukrajnai béke helyreállítása érdekében, ugyanis ez jelent egyedül megoldást a háború okozta problémákra – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a testület Gyermekek és fegyveres konfliktusok című nyílt vitáján hangsúlyozta, hogy a 146 napja tartó háború nem pusztán Ukrajnának, hanem a környező országoknak és egész Európának sok szenvedést okoz.

Nem, nincsenek veszélyben a hazai zsidóság jogai

Az EP LIBE bizottsága szerint Magyarországon nem biztosítottak sem a romák, sem a zsidók jogai, sem az ellenük irányuló gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem.

Felszólalásában kiemelte: bár a fegyveres konfliktus magas inflációt, energiaellátási bizonytalanságot okoz, sőt globális élelmezési válsággal fenyeget, annak legnagyobb vesztesei mégis az érintett, súlyos fizikai és mentális károkat szenvedő gyerekek, akiknek a teljes jövőjük veszélybe került.

Ennek kapcsán rámutatott, hogy február 24. óta mintegy 840 ezer menekült érkezett Magyarországra, és az ukrajnai sorozási szabályok miatt alapvetően szétszakadt családokról, anyákról és gyerekeikről van szó. Utóbbiaknak hátra kellett hagyniuk az apjukat, teljes bizonytalanságban, hogy viszontlátják-e még őket valaha – tette hozzá.

„A megoldás a háború által okozott problémákra egyetlen szóban összefoglalható, ez pedig a béke”

– szögezte le a miniszter.

„Egy szomszédos ország képviselőjeként szeretném sürgetni a nemzetközi közösséget, hogy mindent tegyenek meg, semmilyen erőfeszítéstől ne tartózkodjanak a térségbeli béke helyreállítása érdekében. Mindent meg kell tennünk az azonnali tűzszünetért és a béketárgyalások megkezdéséért”

– közölte.

Az ENSZ ülés után Szijjártó Washingtonba utazott, ahol a globális minimumadó bevezetésének veszélyeiről, amelynek keretében tíz fontos amerikai vállalat vezetőjével, két republikánus szenátorral és öt képviselővel is egyeztetett.

A külügyminiszter aláhúzta: a minimális kulcs bevezetése rendkívül káros és veszélyes lenne Magyarország számára, hiszen a társasági adó hazánkban a legalacsonyabb Európában és világszinten is a harmadik legalacsonyabb, így az intézkedés nyomán a vállalatok effektív társaságiadó-terhelése gyakorlatilag a duplájára növekedne, ami munkahelyek százezreit sodorná veszélybe.

„A globális minimumadó bevezetése a társasági adó terén totális visszatérést jelentene a 2010-es állapotokhoz, amikor Magyarországon egymillióval kevesebb munkahely volt, mint jelenleg”

– fogalmazott.

„Mi nem akarjuk kockáztatni a magyar emberek munkahelyeit, ezért nem járultunk hozzá a globális minimumadó európai bevezetéséhez”

– jelentette ki.

Majd hozzátette: a döntésnek jelentős visszhangja volt az Egyesült Államokban is, különösen miután az őszi félidős választásokon a kongresszusi többséget jó eséllyel megszerző republikánusok is ellenzik a lépést a versenyképesség romlása és a munkahelyek elvesztése miatt.

Arthur Schneier rabbival tárgyalt Orbán Viktor és Novák Katalin 

Az ukrajnai háború kapcsán Magyarország vezetői és a New-York-i rabbi egyetértettek abban, hogy mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.