Biden: Én, ahogy sok más ember, akikkel együtt nőttem fel, rákos vagyok

Joe Biden amerikai elnök szerdán ismét komoly zavart okozott, amikor egy vírusszerűen terjedő videóban azt mondta, hogy „én, ahogy sok más ember, akikkel együtt nőttem fel, rákosak vagyunk”.

A megjegyzés egy, a globális felmelegedésről szóló beszéd során hangzott el, amelyben Biden a delaware-i Claymontban lévő gyermekkori otthona közelében lévő olajfinomítókból származó kibocsátásokról beszélt.

„Ezért van nekem és még átkozottul sok embernek, akikkel együtt nőttem fel, rákja, és ezért volt Delaware-ben a leghosszabb ideig a legmagasabb a rákos megbetegedések aránya az országban”

– mondta Biden.

A megjegyzések meglepőek voltak, mivel eddig semmi jel nem utalt arra, hogy az elnök jelenleg beteg lenne.

Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője megjegyezte, hogy Biden „nem melanómás bőrrákot” távolíttatott el hivatalba lépése előtt.

A Fox News fehér házi tudósítója, Jacqui Heinrich rámutatott, hogy Biden 2021-es egészségügyi összefoglalója a korábbi bőrrákot a napozásnak tulajdonítja.

„… Biden elnök valóban sok időt töltött a napon fiatalkorában. Több helyi, nem melanómás bőrrákot távolítottak el ún. Mohs-eljárással, mielőtt megkezdte volna az elnökségét”

– áll a Heinrich által a Twitteren megosztott egészségügyi összefoglalóban, melyről a People.com számolt be.

Heinrich azt is elmondta, hogy a Fehér Ház egyik tisztviselője közölte vele, hogy Biden a bőrrák múltbeli eltávolítására utalt, és tévesen jelen időben mondta, hogy rákos.

Elnöksége legalacsonyabb szintjén Biden támogatottsága

A Reuters/Ipsos közvélemény-kutatása szerint az amerikai felnőttek csak 41%-a ismeri el Biden teljesítményét, 56% azonban elítélően nyilatkozik róla.