Közös fegyverkezésre készül az Európai Unió

Az Európai Bizottság 500 millió eurós alap létrehozását javasolta kedden, amelyet a tagországok közös védelmi beszerzéseinek és fegyverkészletük feltöltésének ösztönzésére fordítanának 2022 és 2024 között az uniós költségvetésből.

Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos a javaslatot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a tagállamok az orosz-ukrajnai háború során kimerítették nemzeti fegyverkészleteiket, ami olyan sebezhetőséget teremtett, amelyet sürgősen kezelni kell.

„Amellett, hogy az alap segít feltölteni a fegyverkészletek egy részét az Ukrajnának történő fegyverszállítások után, az uniós költségvetésen keresztül ösztönözi a tagállamokat a közös vásárlásra. Európa védelme nagy lépésekkel halad előre”

– közölte.

A bizottság sajtóközleménye szerint a pénzügyi alap által elkerülhetővé válik a tagállamok közötti verseny ugyanazokért a védelmi termékekért és költségmegtakarítást eredményez.

Egy adott védelmi projekt finanszírozásában legalább három uniós tagállamnak kell részt vennie, és a beruházásnak fejlesztenie kell az európai védelmi ipart, továbbá a beszerzéseknek a kritikus védelmi termékekre kell irányulnia – áll a bizottság közleményében.

A bizottságot a tagállami vezetőket tömörítő tanács és az Európai Parlament kérte fel a javaslat kidolgozására.

Növelné a védelmi kiadásokat és menekültellátási segélyt ad az Európai Bizottság

Európa az elmúlt húsz évben jelentősen lemaradt a védelmi fejlesztések terén.