Izrael-ellenes aktivistával blamálja magát az Anne Frank Alapítvány

A brit Anne Frank Alapítványt (Anne Frank Trust UK)bírálják, amiért meghívott egy előadót, aki azt állította, hogy Izrael „holokausztot” követ el a palesztinok ellen.

Nasima Begumot annak ellenére hívta meg az előítéletek ellen küzdő szervezet egy történetmesélő workshop vezetésére, hogy 2011-ben és 2012-ben számos olyan megjegyzést tett, amelyben azt állította, hogy Izrael „népirtást” követ el a palesztinok ellen, támogatta a Hamász rakétatámadásait izraeli városok ellen, és

egy Izrael-párti aktivistának azt írta, hogy „Halál rád, cionista söpredék”.

Az alapítvány közleményben közölte, hogy vizsgálatot indít az antiszemitizmus ellen küzdő aktivisták által felvetett aggályok miatt, akik felháborodásukat fejezték ki Begum meghívása miatt.

A GnasherJew antiszemitizmus és holokauszttagadás figyelő szervezet által a közösségi médiában felidézett kommentekben Nasima Begum költő és alkotó Izraelt a náci Németországhoz hasonlította.

2011-ben így nyilatkozott:

„Az a szomorú, hogy a zsidó lakosság, mely maga is népirtással nézett szembe a hitleri Németországban, Palesztinában ugyanezt teszi évek óta”.

Közvetlenül a Hamász terrorista csoporttal 2012-ben kirobbant konfliktus után Begum egy Izrael-párti Twitter-fiókban azt tweetelte, hogy a Hamász rakétatámadása Izrael ellen jogos, mivel

„egy nép száműzése a saját földjéről bármit igazol. Ez megint a holokauszt, csak ezúttal ártatlan palesztinok az áldozatok, és ironikus módon az elkövetők ti, cionista söpredék vagytok”.

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) antiszemitizmus definíciója szerint

„a kortárs izraeli politikának a nácikéval való összehasonlítása” a kortárs antiszemitizmus egyik példája.

Ugyanennek a Twitter-felhasználónak egy későbbi tweetben azt is mondta:

„Mindig is illegális állam maradsz. Halál rátok, cionista söpredékekre”.

A brit Anne Frank Alapítvány szombaton jelentette be a közösségi médiában, hogy Begumot meghívták, hogy vezessen egy „kreatív történetmesélő műhelyt” fiataloknak a Youth Empowerment Programjuk keretében.

Az azóta törölt tweetben a szervezet ezt írta:

„Izgatottan várjuk a performansz költőt, producert és kreatív szakembert, Nasima Begumot, aki ma este különleges workshopunkon vesz részt”.

Miután azonban Begum korábbi tweetjei újra felbukkantak, és hatalmas visszhangot váltott ki, a szervezet bejelentette, hogy belső vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, hogyan került hozzájuk:

„Tudomásunkra jutott, hogy egy szabadúszó művészeti szakembernek, akit a múlt héten foglalkoztattunk az egyik oktatási műhelyünkben, olyan nézetei lehetnek, amelyek nincsenek összhangban az értékeinkkel. Vizsgálatot indítunk ezeknek az aggályoknak a kivizsgálására.

A nyilatkozat hozzátette:

„A megállapításokról és az azokból következő intézkedésekről a lehető leghamarabb tájékoztatást közlünk a honlapunkon. Addig is eltávolítjuk a workshop minden promócióját a közösségi médiánkból”.

A Holokauszt Emléknap Alapítvány (Holocaust Memorial Day Trust) is az antiszemitizmus ellen küzdő aktivisták kereszttüzébe került, miután a jótékonysági szervezet fiókja az Anne Frank Alapítvány keresztény vallású vezérigazgatóját védelmező tweeteket posztolt, ami komoly visszatetszést váltott ki.

A vitatott tweeteket mostanra törölték, de a jótékonysági szervezet ma reggel közleményben tisztázta álláspontját: „

Elítéljük Nasima Begum meghívását a brit Anne Frank Alapítvány workshopjába. Antiszemitizmusa jól dokumentált és rendkívül sértő. Megkönnyebbülésünkre szolgál, hogy a brit Anne Frank Alapítvány részletesen kivizsgálja, hogyan történhetett ez a hiba.

„Ugyanakkor elítéljük azokat is, akik Tim Robertsont, az Alapítvány a vezérigazgatóját a vallása miatt vették célkeresztbe. Az ilyen támadások rasszisták, és elfogadhatatlanok.

„Tim hosszú évek óta azon dolgozik a brit Anne Frank Alapítvánnyal, hogy a fiatalokat a rasszizmus elleni küzdelemre felkészítse, beleértve konkrétan az antiszemitizmust is”.”

Anne Frank holland zsidó lány volt, akit a holokauszt során gyilkoltak meg. Naplója túlélte a háborút, és azért adták ki, hogy megmutassa a világnak, milyen volt az élet a nácik alatt.

Anne Frank „fehér kiváltságairól” vitatkoznak a Twitteren

Nem ez az első alkalom, hogy Anne Frankot fehér kiváltságosként becsmérlik.