Július 13-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Harrison Ford, a Csillagok háborúja, az Indiana Jones-filmek és a Szárnyas fejvadász sztárja.
1942-ben született Chicagóban, egy német-ír származású apa és egy orosz zsidó származású anya gyermekeként. Apja egy ideig színészkedett, majd biztosítási ügynöknek állt, anyja rádiós hangjátékokban szerepelt. Az ifjú Fordnak a családi példa ellenére nem voltak színészi ambíciói, a wisconsini főiskolán, ahol angol nyelvet és irodalmat, valamint filozófiát tanult, csak azért vette fel a drámaórákat, mert könnyen akart jegyet szerezni, és saját bevallása szerint eleinte rettegett a színpadon. Az intézményt még a diplomaosztó előtt otthagyta, és 1985-ben, már ünnepelt sztárként sem fogadta el a felajánlott tiszteletbeli fokozatot.
Hollywoodba utazott, ahol több kisebb szerepet kapott filmekben és tévésorozatokban, 1970-ben Michelangelo Antonioni Zabriskie Point című filmjében is feltűnt. Munkájától nem voltak elragadtatva, az egyik stúdiónál azt mondták neki: „Maga sohasem fog boldogulni ebben a szakmában”. Mivel akkor már két gyermekes családapa volt, más pénzkereseti lehetőségek után kellett néznie. A Doors együttes koncertjein volt színpadi munkás, és kitanulta az ács szakmát is. Életének fordulatát új mesterségének köszönhette: George Lucas tőle rendelt konyhaszekrényeket és a rendező annyira megkedvelte, hogy szerepet adott neki az Amerikai graffiti című filmjében. Ford ezután ácsként és színészként is dolgozott Francis Ford Coppola Magánbeszélgetés és Apokalipszis most című alkotásaiban, majd 1977-ben megkapta Lucastól a vagány űrpilóta, Han Solo szerepét a Csillagok háborúja első részében. (Lucas állítólag sokáig habozott, mert a szerepet eredetileg Christopher Walkennek szánta.)
A siker elsöprő volt, Ford csillaga ettől kezdve egyre magasabbra ívelt. Az azóta eltelt 42 év alatt a réges-régen, egy messzi galaxisban játszódó filmfolyam öt részében szerepelt, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér után 2014-ben a hetedik, majd 2019-ben a kilencedik epizódban. Han Solo után egy újabb legendás karaktert, a vad kalandokba keveredő régészt, Indiana Jonest formálta meg, először a Steven Spielberg rendezte Az elveszett frigyláda fosztogatóiban (1981), majd 2008-ig még három folytatásban. Nemrégiben ötödször is eljátszotta Indiana Jonest, a rendezést Spielberg átengedte James Mangoldnak, a végeredményt a tervek szerint 2023 közepén láthatják a rajongók.
Az 1980-as évektől rendre egyfajta antihős szerepkörben kezdett feltűnni, például Ridley Scott kultfilmmé előlépett, sokak számára nem könnyen emészthető Szárnyas fejvadászban (1982), majd annak 2017-ben bemutatott folytatásában. A kis szemtanúban (1985), amelyért Oscar-jelölést is kapott, az Ártatlanságra ítélve és A szökevény című mozikban nem mindennapi helyzetekbe kerülő, de ott helytálló átlagembereket alakított. 1992-ben és két évvel később Tom Clancy regényeinek hősét, Jack Ryant keltette életre a Férfias játékok és a Végveszélyben című akcióthrillerekben, 1997-ben pedig az Egyesült Államok elnökét is eljátszotta Az elnök különgépe című alkotásban.
Évtizedeken át tartó sikertörténete után néhány gyengébb filmmel rukkolt elő, mint az eredetileg 1954-ben forgatott Sabrina felújított változata Julia Ormonddal, Az ördög maga című, Brad Pitt-tel készült thriller 1997-ben vagy a Hollywoodi őrjárat 2003-ban. 2010-ben az Ébredj velünk! című habkönnyű vígjáték mogorva televíziósaként aratott sikert Rachel McAdams és Diane Keaton oldalán, egy évvel később Daniel Craig ellenfele volt a Cowboyok és űrlények című sci-fi akciófilmben. 2013-ban drámai oldalát mutatta meg A 42-es című életrajzi drámában, amelyben azt a baseball-menedzsert alakította, aki 1946-ban hatalmas vihart kiváltva először szerződtetett fekete bőrű játékost.
Az utóbbi évtizedben baleseteivel is az újságok címoldalára került. Lábtörést szenvedett a Star Wars VII. londoni forgatásán, amikor rácsukódott a Millennium Falcon ajtaja. Szenvedélyes pilótaként 2015-ben súlyos sérüléseket szenvedett, amikor motorhiba miatt egy Los Angeles-i golfpályán kellett kényszerleszállást végrehajtania, 2017-ben magánrepülőgépe majdnem összeütközött egy utasszállítóval, 2020-ban pedig egy Los Angeles-i reptéren kisgépével szabálytalanul keresztezte egy másik repülő útját.
A színészt eddig négyszer jelölték Golden Globe-díjra, végül 2002-ben az életműdíjnak számító Cecil B. DeMille-díjat vehette át. Ő az a színész, akinek filmjeire az Egyesült Államokban a legtöbb jegyet váltották meg, és több mint 5 milliárd dollárt jövedelmeztek. Persze ő sem panaszkodhat, hiszen Hollywood egyik legjobban fizetett sztárja, gázsija filmenként húszmillió dollár, emellett a bevételekből is részesedik, vagyonát 300 millió dollárra becsülik. A nyolcvanhoz közel is kiváló szellemi és fizikai állapotnak örvendő Ford háromszor nősült, öt gyermeke van. 2002 óta a nála huszonkét évvel fiatalabb színésznővel, Calista Flockharttal él együtt, akit 2010-ben vezetett oltár elé.