Egerben is botlatóköveket helyeznek el

Az Egri Zsidó Kulturális Egyesület (EZSIKE) botlatóköveket helyez el az 1944-ben elhurcoltak házai előtt a kövek német alkotójával – írta a szervezet elnöke az Eger Hírek értesülése szerint.

Radó István arról tájékoztatott, hogy a kétezer elhurcolt egri zsidó emlékét felidéző projekt költségeit Eger önkormányzata vállalta. Az Egri Zsidó Kulturális Egyesület ünnepséggel, verssel és közös énekléssel készül méltóvá tenni az eseményt.

A megemlékezés július 17-én, vasárnap 14 óra 30 perckor veszi kezdetét a Petőfi téren, a patak hídjánál, majd innen mennek át a konkrét helyszínre.

A botlatókövek (németül: Stolpersteine) Gunter Demnig német szobrász alkotásai; a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített 10×10 centiméteres réz emléktáblák, amelyeket az áldozatok egykori lakhelye előtt helyeznek el a járdába süllyesztve. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet. Nevükhöz híven rövid időre megállítják és – a személyes történetek bemutatásával – emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra járókat, a véletlenül „beléjük botlókat”. A művészi projekt révén egy folyamatosan növekvő, az egyes kövek hálójából összeálló decentrális óriás „emlékmű” jön létre. Egy kő telepítéséhez – az utazási távolság függvényében – 95-130 € szükséges.

Wikipédia

Az Egri Zsidó Kulturális Egyesület (EZSIKE) idén januárban alakult. Radó István elnök a szervezet létrejöttekor elmondta: céljuk az egykori egri zsidó polgárok kulturális és vallási hagyományainak újjáélesztése.

Ennek keretében a zsidó ünnepek rendszeres történeti bemutatását, holokauszt emlékünnepségek rendezését, a helyi zsidó ipari-kereskedelmi emlékek és híres egri zsidók élettörténetének megismertetését, kulturális és közéleti programok szervezését tervezik, valamint – a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel együttműködve – botlatókövek elhelyezését a volt zsidónegyedben.

Botlatókő emlékeztet a debreceni haszid zsinagóga alapítóira

Oberlander Batsheva rebbecen dédszülei és az ő gyermekeik emlékére helyeztek el botlatókövet Debrecenben.