Botlatókő emlékeztet a debreceni haszid zsinagóga alapítóira

Oberlander Batsheva rebbecen dédszülei és az ő gyermekeik emlékére helyeztek el botlatókövet Debrecenben – írja a zsido.com.

Az Ehrenberg és az Eisenberg család tagjai a múlt század elején érkeztek Magyarországra Galíciából, de sokakkal el­lentétben nem nincstelen menekültekként, hanem kereskedőkként. Az olajfinomítókat üzemeltető, illetve fűszerekkel kereskedő haszid család a cánzi (Új­szandec) rebbe követője volt. Eisenbergék, a rebbecen dédszülei, a Hatvan utca 32. szám alatt éltek, míg fiuk, reb Elimelech (Májlech) családjával a Pásti utcában lakott. Ebben az utcában működik ma Debrecen egyetlen zsinagógája.

Innen hurcolták el a két család tagjait először a gettóba, majd a többi debreceni zsidóval együtt Auschwitzba, ahol mindannyiukat meggyilkolták.

A most elhelyezett botlatókő egykori otthonaik előtt állít nekik emléket. A botlatókő lehelyezése alkalmából tartott megemlékezésen az Oberlander család tagjai mellett részt vettek a helyi közösség tagjai, köztük Faigen Smuel, az EMIH debreceni rabbija.

A teljes cikk itt olvasható.