Egymilliárd euró segélyt kap Ukrajna az EU-tól

Az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) keddi brüsszeli ülésén egymilliárd euró (400 milliárd forint) összegű makroszintű pénzügyi támogatást hagyott jóvá Ukrajnának, ennek célja, hogy az Oroszországgal háborúban álló ország fedezni tudja azonnali és legsürgetőbb finanszírozási igényeit, valamint az ukrán állam gondoskodni tudjon elengedhetetlen funkcióinak ellátásáról.

A témáról kiadott közlemény szerint a támogatás kedvező feltételekkel nyújtott, hosszú lejáratú hitel formájában lesz elérhető, egy részletben fizetik ki. Rendelkezésre állási időszaka egy év. Előfeltétele, hogy Ukrajna tiszteletben tartsa a hatékony demokratikus mechanizmusokat.

A támogatás folyósítását megelőzően az EU-nak az ukrán hatóságokkal

egyetértési megállapodást kell kötnie, amely kiterjed egyebek között a források felhasználásával kapcsolatos fokozott átláthatóságra és jelentéstételre

A Nyugat korrupció-mentesítené Ukrajnát

A luganói ujjáépítési konferencián emlékeztettek, hogy Ukrajna a háború előtt a Transparency International korrupciós indexében 180-ból a 122. helyen állt.

A pénzügyi tanács közölte azt is:

tekintettel Ukrajna rendkívüli helyzetére, az uniós költségvetés hitel formájában kivételesen fedezni fogja a makroszintű pénzügyi támogatás kamatköltségeit is,

ami így korlátozza az ország költségvetési fenntarthatóságát érő hatást. Az EU ily módon tovább fogja csökkenteni az Ukrajnára háruló pénzügyi terheket, és hozzá fog járulni az ukrán államadósság fenntarthatóságának javításához.

Az EU gondoskodni fog arról, hogy a lehető leghosszabb időszakot biztosítsa Ukrajna számára a növekedéshez való visszatérésre, az ukrán gazdaságnak az ország európai törekvéseivel összhangban történő újjáépítésére és a teljes visszafizetés esélyeinek maximalizálására

– írták.

Az év elején folyósított 1,2 milliárd euró összegű sürgősségi makroszintű pénzügyi támogatással együtt

a háború február 24-i kezdete óta az EU által Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás összege eléri a 2,2 milliárd eurót.

A kedden jóváhagyott pénzügyi támogatás kiegészíti a humanitárius, a fejlesztési, a vámügyi és a védelmi területen Ukrajnának nyújtott egyéb uniós támogatást – közölték.

Ukrajna félmilliárd dolláros hitelt kér Izraeltől

„Ez nem egy nagy összeg Izrael állam számára, remélem, hogy Naftali Bennett miniszterelnök pozitívan fogja elbírálni a kérést” – bizakodik az ukrán miniszterelnök.