A német kormány aztán tudja, miként priorizáljon

Mielőtt a német kormány és a parlament elbúcsúzott volna augusztus végéig tartó kéthónapos nyári szünidejére, még gyorsan megalkotott, illetve előterjesztett néhány törvényt, amelyekre az országnak égető szüksége volt.

Az alábbiakról van szó:

  • Minden 14 éven felülinek 2023 közepétől joga lesz, évente egyszer hivatalosan nemet váltani. A törvény a szabaddemokraták által uralt igazságügy-minisztériumban született meg a szociáldemokrata családminisztérium támogatásával.
  • Illegálisan beutazott migránsok, akiket tulajdonképpen ki kellene toloncolni, de azt legalább öt éve a „tűrt” státuszban valahogy el bírták kerülni, legalizálhatják státuszukat, ha egy próbaévben bebizonyítják, hogy „jól integrálódtak”. A törvénytervezet, amely legalább 100 000 embert érint, a szociáldemokrata belügyminisztériumból származik.
  • Július 7-én az összes kormányzó párt frenetikus ujjongása közepette (és miközben az első nagy bérlakásokat üzemeltető cégek lakásaikban gázhiány miatt éjszakára kikapcsolják a fűtést) történelmi döntés született a megújuló energiákat szabályzó törvénykezést illetően. A törvénytervezetet a zöld gazdasági és klímaügyi miniszter Robert Habeck terjesztette elő.
    Legfontosabb pontjai: A megújulók kiépítése „kiemelt nyilvános érdek”, tehát jogilag gyakorlatilag nem támadható, illetve akadályozható meg. Minden szövetségi állam köteles területének két százalékát szélmalmok és napelemek számára rendelkezésre bocsátani. 2030-ig az áram 80 százalékát megújulókból kell előállítani.

Ha most valaki megkérdezné, hogy mit szól ehhez az istenadta nép, akkor erre a kérdésre ma szerencsénkre tudunk válaszolni.

A Forsa véleménykutató intézet választójoggal bíró polgároknak rendszeresen felteszi a következő kérdést:

„Melyik párt tudja Németország problémáit a legeredményesebben megoldani?”

Június 28-án a következő válaszokat kapták:

  • Zöld Párt: 23 százalék
  • Szociáldemokrata Párt: 11 százalék
  • Kereszténydemokrata Unió: 9 százalék
  • Szabaddemokrata Párt: 2 százalék
  • Egyéb: 4 százalék
  • Egyetlen parlamenti párt sem: 51 százalék.

A jelenlegi kormányt a szociáldemokraták, zöldek és szabaddemokraták alkotják.

Hazudós Robert

„A német energiaválság új fokozatba kapcsolt, összeomlani látszik a zöld hazugságok kártyavára” – írja véleménycikkében Krisztina Koenen.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.