Amerikai atomerőművek elleni kibertámadást segített meghiúsítani Izrael

Az IDF (Izraeli Védelmi Erők) megakadályozott egy amerikai erőművek elleni hackertámadást – közölte az IDF hírszerzésre szakosodott részlege, a 8200-as egység munkatársa.

Az egység helyettes parancsnoka, U. ezredes szerdán azt nyilatkozta, hogy hírszerző részlegük még időben figyelmeztette az Egyesült Államokat az erőműveik elleni támadással kapcsolatban — írja a Euronews.

Nem ez volt az első alkalom

A The Jerusalem Post megemlít egy 2017-es esetet, amikor Izrael figyelmeztette az USA-t, hogy az orosz eredetű Kaspersky vírusirtó szoftvert kémprogramnak használják, U. ezredes pedig felidézett egy másik történetet is, amikor Irán vízügyi létesítményeket támadott meg Izraelben.

“Megpróbálták megmérgezni a vizet. Ha sikerrel járnak, az akció emberéleteket követelt volna. A fenyegetést elhárítottuk.”

Ezután megemlítette, hogy a legutóbbi, ellenük intézett kibertámadás megfékezésekor észrevették, hogy a támadók amerikai erőműveket próbáltak célba venni.

“Ez volt az első jel, és köszönhetően az amerikai partnereinkkel lévő szoros együttműködésnek, ezt a támadást megelőztük.”

Egységéről U. ezredes elmondta, hogy legfőbb feladatuk az Izraelt érintő fenyegetések elleni küzdelem és a hírszerzés, illetve fontos szerepet játszanak Izrael kibervédelmében.

“A munkánk kemény, minden nap újabb kihívásokkal nézünk szembe, de ha sikerrel járunk, azzal emberéleteket mentünk meg. A kudarcaink viszont komoly problémákat okoznak az országunknak”

– közölte U., és hozzátette, hogy kibervédelemre szakosodott részlegük addig nem nyugszik, amíg vissza nem ver egy-egy aktuális támadást. U. arról is beszélt, hogy kiváltságos helyzetben vannak, mivel az IDF évente egy-kétezer 18 éves lányt és fiút toboroz, akik Izrael legokosabbjai közül kerülnek ki. “A személyi állományunk nagyon fiatal, 73 százalékuk nem múlt még el 23 éves.”

U. arról is beszélt hogy legtöbb tevékenységük megmarad a szigorúan titkos kategóriában, céljuk pedig garantálni, hogy kibertechnológia területén Izrael a jövőben is vezető hatalom maradjon a régióban.

Moszkva páros lábbal állt bele Izraelbe az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén

Kemény vádak hangoztak el az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői zártkörű ülésén