A háború felforgatta az életüket, most végre összeházasodhat két zsidó fiatal

Egy hihetetlen túlélőút után, amely februárban kezdődött Kijevben, majd Fehéroroszországon át vezetett, és végül áprilisban Izraelben ért véget, a 28 éves Jakov Poluden és a 21 éves Malka Burkeeva, ukrán menekültek július 10-én tervezik, hogy összeházasodnak Tiberiasban, az izraeli Kinneret-tó partján fekvő városban.

Az esküvőre számos magánszemély és szervezet támogatásának köszönhetően kerül sor – többek között a szertartás költségeinek fedezésére 15 000 dolláros adományt kapott az Altneu, egy új gyülekezettől az Upper East Side-on, amelyet Benjamin Goldschmidt rabbi és felesége, Avital Chizhik-Goldschmidt alapított tavaly ősszel.

Az ukrajnai menekültek megsegítése volt az egyik első kezdeményezés, amelyet a pár az új zsinagóga vezetőjeként hozott létre, amelyet azután indítottak el, hogy Goldschmidtet leváltották a Park East zsinagógából, mint segédrabbit.

„Amikor adománygyűjtésen és kampányokon gondolkodtunk, az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy ne csak az intézményünknek gyűjtsünk [pénzt], hanem a rászorulóknak is”

– mondta a New York Jewish Weeknek Chizhik-Goldschmidt, akinek családja kijevi származású.

A történet, hogy Poluden és Burkeeva hogyan menekült el biztonságban otthonról, hogyan jöttek össze és jegyezték el egymást – körülbelül annyira valószínűtlen, mint az, hogy egy manhattani zsinagóga fizeti az esküvőjüket. De, ahogy Chizhik-Goldschmidt kifejtette:

„Mi is hiszünk abban, hogy inkább közvetlenül támogatjuk az embereket, minthogy egy szervezeten keresztül”

– mondták.

Még időben menekültek el Kijevből, most Jeruzsálemben született gyermekük

A baba születésének időpontja éppen aznapra esett, amikor megkezdődött az orosz invázió Ukrajna ellen.