„Elsőként Londont éri a csapás” – Putyin szövetségese atomháborúval fenyegetőzik

Andrej Guruljov, Vlagyimir Putyin közeli szövetségese, a héten az orosz állami televízióban beszélt a harmadik világháborúról.

A moszkvai 1-es csatornán, amely lényegében Putyin és a Kreml propagandacsöve, Guruljov azt is felvetette, hogy az egyetlen módja annak, hogy a Nyugat ne zárja el a kalinyingrádi orosz exklávét, ha Oroszország megszállja és elfoglalja a balti államokat, Litvániát, Lettországot és Észtországot.

Természetesen, mivel mindhárom NATO-tag, egy ilyen lépés szinte biztosan kiváltaná a NATO ötödik cikkelyének aktiválódását, amely kimondja, hogy a szövetség egyik tagja elleni támadás egyben a szövetség összes tagja elleni támadás is. Ez a harmadik világháború kirobbanását eredményezné, ám az 54 éves Guruljov, aki altábornagyi rangot visel az orosz hadseregben, még csak el sem vetette ezt a gondolatot. Ehelyett úgy tűnt, szinte élvezte a Nyugattal való nyílt konfliktus gondolatát.

„Az első légi hadművelet során megsemmisítjük az ellenség űrszatellitjeinek teljes csoportját”

– mondta Guruljov.

Szavait többnek kell tekinteni, mint puszta kardcsörtetést, tekintve, hogy ő is az Egységes Oroszország (Putyin pártjának) képviselője.

„Másodszor, megsemmisítjük az összes rakétavédelemi rendszert, mindenhol és teljes egészében”.

Guruljov azt is elmondta, hogy melyik várost szeretné először megtámadva látni.

Nevezetesen Londont.

Az orosz állami tévében már atomháborúra készítik fel a lakosságot

Vlagyimir Putyin inkább teljes körű nukleáris háborút indít a Nyugat ellen, minthogy elfogadja az ukrajnai vereséget – mondta Oroszország egyik vezető állami propagandistája.

„Harmadszor, biztosan nem Varsóval, Párizzsal vagy Berlinnel fogunk indítani”

– folytatta Guruljov.

„Elsőként London lesz a célpont. Kristálytisztán látszik, hogy a világot fenyegető veszély az angolszászoktól származik”.

Annak ellenére, hogy Oroszország képtelen még Ukrajnát is legyőzni, Guruljov azok közé tartozik az orosz vezetésben, akik úgy vélik, hogy a Kremlnek inkább előbb, mint utóbb le kellene csapnia a Nyugat ellen, és ezzel kirobbantania a valószínűleg harmadik világháborút. Odáig ment, hogy gyors támadásra szólított fel a Suwałki-folyosón keresztül, amely a Balti-tengeren lévő orosz Kalinyingrádi exklávét választja el Fehéroroszországtól.

Guruljov, aki Oroszország déli katonai körzetének korábbi parancsnokhelyettese, és az orosz erőknél szolgált Szíriában, azt is világossá tette, hogy szeretné, ha a balti államok visszakerülnének Moszkva ellenőrzése alá.

„Nyugodtan….visszafordítjuk Vilniust (Litvánia) Vilnóvá, emlékeztetjük magunkat arra, hogy mi az a Reval [az észt főváros, Tallinn cári neve], és felszabadítjuk a balti szárnyat, hogy ne kelljen attól tartanunk, hogy hátulról támadhatnak minket”

– tette hozzá.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Nemrég még neonácikat toborzott az atomháborúval fenyegetőző Roszkozmosz-vezér

Az SS-Szláv Szövetség vezetője egy interjúban beszélt arról, hogyan toborzott neonácikat a donbászi harcokban való részvételre az akkor még miniszterelnök-helyettes Rogozin.