A francia nemzetgyűlési választás első fordulója kicsit sem igazított el bennünket a tekintetben, hogy mi lesz a végeredmény, milyen lesz a kormánytöbbség. A mandátumbecslések továbbra is bizonytalanok, azt sugallják, Emmanuel Macron köztársasági elnöknek vagy meglesz az abszolút többséghez szükséges 289 mandátum, vagy nem (az Ifop utolsó mandátumbecslése például 270-300 képviselői helyet prognosztizált az elnöki többségnek). Ilyen bizonytalan helyzetben érdemes nézegetni az összes lehetséges forgatókönyvet. Mi következhet?
A kohabitáció: hiányzik hozzá a baloldali erő
Kezdjük egy elméletileg lehetséges, de elhanyagolható valószínűségű forgatókönyvvel. Kicsi az esélye annak, hogy a Jean-Luc Mélenchon vezette baloldal (a Nupes) abszolút többséget szerez, és együttlakásra, úgynevezett kohabitációra kényszeríti a köztársasági elnököt. Ez az egyetlen olyan forgatókönyv, amely nagyon jelentősen korlátozná a köztársasági elnök hatalmát és mozgásterét. Ahogy arról Bruno Jeanbart, az OpinionWay közvélemény-kutató alelnöke beszélt a Neokohnnak, a baloldal tartalékok híján van, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés szavazói nem mutatnak tömeges hajlandóságot arra, hogy a radikális baloldalt is magában foglaló Nupes-szövetségre voksoljanak a második körben. Azonban Jeanbart úr azt is elmondta, helyesen, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk a jóslással, mert a többségi választási rendszerekben pár pontos változás is jelentős mandátum-fordulathoz vezethet.
Tiszta En Marche-többség: inkább sci-fi, mit realista regény
Van egy másik, hasonlóan tudományos-fantasztikus forgatókönyv, méghozzá az, hogy Emmanuel Macron pártszövetsége, az Ensemble (Együtt) abszolút többséget szerez, s ezen belül az En Marche / Renaissance, a szűken vett Macron-párt egyedül is rendelkezik az abszolút többséggel. Ez persze kényelmes lenne az államfő számára, hiszen így nem kellene a centrista szövetségesekkel (különösen Édouard Philippe-pel, François Bayrou-val és pártjaikkal, a Horizons-nal és a MoDemmel) sokat foglalkozni.
Mindent el lehetne fogadni nélkülük is, ha úgy alakul a helyzet.
Philippe és Bayrou zsarolási potenciálja így viszonylag kicsi lenne, persze csak addig, amíg az elnöki többség nem erodálódik, amíg nem lépnek ki a frakcióból annyian, hogy mégis kelljen a szövetségesek szavazata…
Abszolút többség, Philippe és Bayrou erősödésével
Ha az Együtt meg is szerzi az abszolút többséghez szükséges 289 mandátumot, a legvalószínűbb az, hogy ehhez a 289-hez mégiscsak minden centrista voks kell majd, ideértve Philippe volt kormányfő Horizons-ját és Bayrou MoDem mozgalmát is. Ebben az esetben természetesen az En Marche / Renaissance nem tud egyedül kormányozni, kénytelen tárgyalni, egyezkedni, és számolni a szövetségesek igényeivel, illetve 2027-es ambícióival.
Márpedig Emmanuel Macron az alkotmány szerint a következő elnökválasztáson nem indulhat újra, a háta mögött zajló utódlási harc – mondjuk így – már élesben megy.
Az egy más kérdés, hogy aki 2027-ben Macron helyére szeretne ülni, az nem érdekelt abban, hogy követeléseivel totálisan magára haragítsa a szűken vett Macron-pártot, hiszen rájuk is szüksége lesz a következő választáson. Bonyolult játék ez tehát.
Hiányzó abszolút többség: szavazathalászat indul
A másik, jelenleg igen elképzelhető kimenetel, hogy Macronék se egyedül, se az Ensemble/Együtt szövetséggel nem szereznek abszolút többséget.
Azaz egyezkedésre, parlamenti koalíciózásra kényszerülnek.
Ahogy az gyakran elhangzik az elemzésekben, a hiányzó mandátumok száma meghatározza majd, hogy ez hogy fog kinézni: az előző ciklusban is voltak olyan pártok és frakciók (például a republikánusoktól leszakadó Agir), amelyek “Macron-kompatibilisnek” számítottak, és azok is maradtak, az elnöki többség részeivé váltak. Mivel a republikánusok rendkívül megosztottak, lehet ott még morzsolási mozgástér az elnöki számára. Ebben az esetben nagy jelentősége nem lesz annak, hogy valójában kisebbségi kormányzás zajlik, különösen, ha esetenként az européer szocialistákat is sikerül hasonlóan leszakítani a baloldali tömbről, és mindenféle deal-ekkel rávenni őket, hogy az elnöki többséggel szavazzanak.
… kulcspozícióban a republikánusok?
A republikánusok akár a mérleg nyelvévé is válhatnak. Azon se lepődjünk meg, ha az elnöki többség a mérsékelt baloldaliakat és jobboldaliakat egymás ellen kijátszva próbál majd üzleteket kötni. A republikánusok mindenesetre a formális koalíciót kizárták, vélhetően azért, mert a párt mélységesen megosztott, Macrontól Éric Zemmourig terjed a kompatibilitási skálája, miközben nincs egyértelmű vezetője, aki utat mutatna és a sokszínűséget megszervezné.
Egy formális koalíció ígérete szinte biztosan érzékelhető pártszakadáshoz vezetne.
A mandátumaik jelentős részét várhatóan elvesztő republikánusok mindenesetre azzal vigasztalhatják magukat, ha ez a forgatókönyv jön be, hogy hatalmas zsarolási potenciálra tettek szert. Esetileg is.
Mégis, milyen jelentősége van ennek?
A francia rendszerben a parlament kontrollja egyértelműen a kormánynál van. A legjobb példa erre az alkotmány 49-3-as cikkelye, amely lehetővé teszi, hogy egy törvényjavaslatot akár szavazás nélkül is elfogadtasson a kabinet, feltéve, hogy a képviselők nem buktatják meg a kormányt. És általában nem szokták megbuktatni, mert tudják: ha az elnök és a kormányfő nagyon nem boldogul a Nemzetgyűléssel, akkor az elnök tulajdonképpen bármikor kiírhat új választást, ha nem éven belül volt az előző voksolás. És harmadszor, az elnök autonómiát élvez az úgynevezett számára fenntartott területeken (pl. védelem- és Európa-politika), azokba nemhogy a parlament, de még a kormány is ritkásan szólhat bele.
Ha tehát Emmanuel Macron elveszíti az abszolút többségét, aligha lesz teljesen béna kacsa.
De botladozó kacsa, aki lassabban jut a programjával a-ból b-be, még nagyon is lehet. Ez a vasárnap tétje, nagy kérdése.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.