Világszám: Gyufához ad kósersági igazolást a Mazsihisz

A szeged.hu lelkes tudósítása szerint egy „teljesen új, innovatív fejlesztés után született meg Szegeden a helyi gyufagyárban a kóser gyufa, amit hétfőtől gyártanak”.

Az ötlettel Buk István, a Mazsihisz Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Kendrusz Attila, a neológ zsidóság helyi vallási vezetője kereste meg a helyi gyufagyárat.

A „világújdonságot” beharangozó hétfői sajtóeseményen Klaus Bruns, a gyufagyár igazgatója és egyben cégtulajdonosa elmondta:

mindenki azt hitte, hogy roppant egyszerű feladat lesz a kóser gyufa megalkotása, de nem volt az.

Ami nem is annyira meglepő, mivel

a kóserság csak élelmiszerek, de még tágan értelmezve is csak élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő dolgok esetében értelmezhető

— emlékeztet Megyeri Jonatán, ortodox rabbi.

Nesztor Dániel, a Europe Match szegedi gyárának labor- és minőségügyi vezetője szerint a gyufafej ragasztóanyaga eddig kizárólag zselatinból készült. A zsidó hagyomány felől nézve azonban az innovatív ötletgazdáknak

azzal a dilemmával kellett szembesülniük, hogy a zselatint a sertés feldolgozásából nyerik ki, így pedig az abból készült termék nem lehet kóser.

Ezért kellett olyan, növényi alapú ragasztóanyagot találniuk, ami alkalmas az oxidálóanyag ragasztásához, és megfelel a gyufagyártás követelményeinek. Ahogyan ennek kapcsán Nesztor fogalmazott:

a receptúra Szegeden készült, és tudomása szerint ilyet sehol máshol a világon nem állítanak elő.

Naponta 150-200 ezer gyufaszálat fognak gyártani, ami hozzávetőlegesen 6 ezer dobozt jelent, aminek a 90 százalékát külföldön remélik értékesíteni. Szerinte az egyik legnagyobb jövőbeli felvevőpiacuk minden bizonnyal az Egyesült Államok lesz, az ott élő nagy számú zsidóság miatt.

Abban bíznak, hogy világszerte minden zsidó család vásárolni fogja a kóser gyufát, és mellette a zsinagógák is.

Ezt erősítette meg Kendrusz Attila, helyi neológ vallási vezető is, aki szerint a zsidó vallásúak számára szebbé válik a hagyományos gyertyagyújtás szombatonként és az ünnepnapokon a kóser gyufával.

A beszámoló szerint az eseményen részt vett Radnóti Zoltán neológ rabbi, a Mazsihisz Rabbiság igazgatója és Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség korábbi elnöke.

Egyelőre nem kóser a vegán disznóhús

Az Impossible Foods új találmánya már túlment a rabbik tűréshatárán, pedig minden egyes összetevője teljes mértékben kóser.