Boris Johnson ezt most megúszta

Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. Johnson az eredmény ismertetése után nagyon jónak minősítette a szavazás kimenetelét és közölte, hogy nem foglalkozik az előrehozott választások gondolatával.

Sir Graham Brady, a frakció vezetőválasztási ügyekben is illetékes szakbizottságának elnöke hétfő este bejelentette, hogy az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjai közül 211-en szavaztak bizalmat Johnsonnak, 148-an a kormányfő ellen voksoltak.

A Konzervatív Párt jelenleg érvényes szabályzata alapján a következő tizenkét hónapban nem lehet újabb bizalmi szavazást kezdeményezni Johnson ellen.

A hétfői szavazás eredményei után elhangzott első szakértői vélemények szerint azonban Johnson továbbra sem veheti teljesen biztosra, hogy a következő, 2024-ben esedékes brit parlamenti választásokon is ő vezeti még a Konzervatív Pártot, az ellene leadott 148 frakcióvoks ugyanis azt jelzi, hogy az alsóházi pártcsoporton belül rendkívül magas, 41 százalék a távozását kívánó képviselők száma.

A brit Konzervatív Párt frakciójában legutóbb 2018. december 12-én volt bizalmi szavazás Johnson hivatali elődje, Theresa May ellen. Azt a  bizalmatlansági indítványt zömmel a keményvonalas EU-szkeptikus frakciótábor kezdeményezte, amely rendkívül elégedetlen volt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről Theresa May által elért akkori megállapodással.

A szavazást Theresa May megnyerte. Az ellene szavazók aránya annak idején 37 százalék volt, vagyis az akkori frakciólétszámhoz képest számottevően kisebb, mint a hétfői bizalmi szavazáson Johnson ellen szavazóké, May azonban fél évvel később mégis kénytelen volt lemondani, miután az alsóházi konzervatív frakcióval képtelen volt a továbbiakban sarkalatos – főleg a Brexit-megállapodáshoz kötődő – kormányindítványokat elfogadtatni.

A hétfői bizalmi szavazás kimenetelének ismertetése utáni nyilatkozatában Boris Johnson azonban kijelentette: a voksolás „pozitív, meggyőző és döntő, a politika és az ország számára rendkívül jó” eredménnyel zárult.

Coming outolt Anglia első transznemű parlamenti képviselője

Jamie Wallis konzervatív párti képviselő úgy érezte, itt az idő, hogy hírül adja nemi irányultságát.

A kormányfő szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy az ország túllépjen ezen az ügyön, a Konzervatív Párt vezette kormánynak pedig arra, hogy egységesen, megerősödve összpontosíthassa figyelmét a legfontosabb, elsősorban gazdasági feladatokra.

Kérdésre válaszolva Johnson közölte: a megnyert bizalmi szavazás után – az erre irányuló felhívások ellenére – egyáltalán nincs szándékában előrehozott parlamenti választások kiírása.

A Johnson elleni bizalmi szavazás hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.

A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

A brit miniszterelnök megítélését a Konzervatív Párton és a közvéleményen belül is egyaránt jelentősen még tovább rontotta, hogy a londoni rendőrség nemrégiben megbírságolta őt a korlátozások idején tartott Downing Street-i partik miatt.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt rendőrhatósági szankcióval sújtottak.

A Konzervatív Párt támogatottsága a felmérések szerint jelenleg 7 százalékponttal elmarad a legnagyobb ellenzéki erőétől, a Munkáspártétól.

A legnagyobb brit közvélemény- és piackutató cég, a YouGov legutóbbi országos gyorsfelmérése kimutatta azt is, hogy a választók 59 százaléka szerint Johnsonnak távoznia kellene tisztségéből.

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának – a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek – kellett kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeztek hírek arról, hogy egyre több képviselő nyújtja be a Sir Graham Brady vezette frakcióbizottsághoz a bizalmi szavazást kezdeményező levelét.

Az eljárás azonban titkos, és egyedül Brady tudta, hogy pontosan hány konzervatív képviselő csatlakozott a kezdeményezéshez.

Brady a konvencióknak megfelelően csak akkor állhatott a nyilvánosság elé, amikor a kezdeményező levelek száma elérte az előírt minimumot.

Ezt a bejelentés tette meg Sir Graham hétfő délelőtt a londoni parlament épületénél összegyűlt újságíróknak.

A frakcióbizottság vezetője nem fedte fel, hogy pontosan hány konzervatív képviselő kezdeményezte a bizalmi szavazást, csak annyit közölt hivatalosan, hogy a benyújtott levelek száma meghaladta a szükséges minimumot.

Ha a konzervatív frakció egyszerű többsége Johnson ellen voksolt volna a hétfő esti bizalmi szavazáson, a miniszterelnöknek távoznia kellett volna az általa vezetett Konzervatív Párt éléről és így a kormányfői tisztségből is, és az utódválasztáson nem indulhatott volna.

II. Erzsébet királynőnek 70 év alatt is csak kevés ideje jutott a zsidókra

Az uralkodásának 70. évét ünneplő, matuzsálemi korú királynő sosem látogatott el Izraelbe és nem sok érdeklődést mutatott zsidó alattvalói iránt sem.