XII. Piusz pápa, a katolikus egyház feje, a második világháború idején egy közvetítőn keresztül titkos tárgyalásokat folytatott Adolf Hitler náci vezetővel, abban a reményben, hogy az egyház kibékülhet a Harmadik Birodalommal – derült ki egy hamarosan megjelenő könyvből.
A XII. Piusz és a náci rezsim kapcsolatáról szóló jelentős új felfedezések, amelyeket David Kertzer amerikai történész A pápa a háborúban: XII. Pius, Mussolini és Hitler titkos története című könyve tartalmaz, a Vatikán háborús archívumaiban végzett kutatásokon alapul, amelyeket először 2020 márciusában tettek hozzáférhetővé a tudósok számára.
A kritikusok által „Hitler pápájának” nevezett Piuszt sok történész elítélte, amiért lekicsinyelte, figyelmen kívül hagyta, sőt lehetővé tette a zsidók elleni náci népirtást.
Kertzer szerint Hitler és a náci birodalom vezetői a pápa elődjének, XI. Piusznak – aki Berlin bosszúságára a náci ideológiát elítélő enciklikát adott ki – 1939-ben bekövetkezett halála után lehetőséget láttak a Vatikánnal való kapcsolat javítására.
„Hitler ekkor esélyt látott arra, hogy javítsa a kapcsolatokat a Vatikánnal, vagy legalábbis megakadályozza, hogy az új pápa nyíltan bírálja rendszerét” – írta Kertzer a The Atlantic magazin által közölt könyvrészletben.
Hitler közvetítőként Philipp von Hessen herceghez, egy német arisztokratához, Viktória angol királynő dédunokájához fordult. A lelkes, a náci ideológiával szimpatizáló herceg 1939. május 11-én találkozott először XII. Piusz pápával a Vatikánban – négy hónappal azelőtt, hogy a nácik Lengyelország lerohanásával kirobbantották a háborút.
Ezen az első találkozáson, írja Kertzer, Piusz azt mondta Hitler küldöttjének, hogy „nagyon szeretne megegyezni Hitlerrel, és kész kompromisszumot kötni, amennyire a lelkiismerete engedi, de ehhez mindenekelőtt fegyverszünetnek kell lennie… Biztos vagyok benne, hogy ha az egyház és az állam között helyreáll a béke, mindenki elégedett lesz. A német nép a haza iránti szeretetben egységes”.
Piusz ezután azt állította: „Ha egyszer béke lesz, a katolikusok hűségesebbek lesznek, mint bárki más”.
Figyelemmel Hitler azon aggodalmára, hogy a tárgyalások híre ne kerüljön nyilvánosságra a hivatalos megállapodás megkötéséig, Piusz megnyugtatta von Hessen-t, hogy bízhat titoktartásában. Egy második találkozón, még augusztusban, Piusz azt mondta von Hessen-nek, hogy „tisztességes megállapodást” akar kötni a náci rezsimmel, és megígérte, hogy a németországi papság nem fog belekeveredni a politikába.
„A pápa a von Hessen-nel folytatott beszélgetéseiben soha nem vetette fel aggodalmát a nácik zsidóellenes kampányával kapcsolatban”
– írta Kertzer.
A következő találkozóra 1939 októberében került sor, több mint egy hónappal azután, hogy a náci erők megszállták Lengyelországot. A náci rezsim katolikus egyházzal szembeni politikája miatt aggódva Piusz „úgy döntött, hogy felhoz egy érvet, amelyről úgy gondolta, hogy tetszeni fog Hitlernek” – írta Kertzer.
„Németország ellenségei bőségesen kihasználták, hogy a Birodalom rosszul bánik az egyházakkal … Ha a helyzet javulna, az előkészítené az utat a gyümölcsöző tárgyalásokhoz” – folytatódik a szöveg. „Megértem, hogy most más feladatok emésztik a Führer energiáját” – mondta a pápa.
„De egy ilyen jelzés nemcsak lehetséges, de nagyon fontos is. Azért, mert – és ez kétségtelen – a katolikusok üldöztetése folytatódik. Szándékosan és szisztematikusan.”
Piusz később egy listát adott von Hessen kezébe Hitler számára a németországi katolikusok helyzetével kapcsolatos követelésekről. Ezek közt a pápa sérelmezte,
„például, hogy nem lehet az SS-ben előbbre jutni anélkül, hogy valaki ne vetette volna el egyházi tagságát”.
1940 márciusában a pápa a Vatikánban fogadta a náci külügyminisztert, Joachim von Ribbentropot. A találkozóról szóló beszámolók szerint Ribbentrop faragatlanul viselkedett – nem volt hajlandó a pápa előtt térdre borulni, ahogy az szokás volt, és azt mondta neki, hogy az egyház elsősorban azért maradt fenn, mert a nácik hatékonyan fékezték meg a kommunizmus terjedését.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Hitler „nem kevesebb, mint 7 000, különféle pénzügyi és szexuális bűncselekményekkel vádolt katolikus lelkész ellen emelt vádat semmisített meg, és folytatta a nemzetiszocialista kormány politikáját, amely évente nagy összegű pénzügyi támogatást nyújtott a katolikus egyháznak”
– írta Kertzer. A biztonság kedvéért von Ribbentrop hozzátette, hogy meg van győződve arról, hogy az év végére a németek megnyerik a háborút.
„XII. Piusz és Adolf Hitler nem éreztek semmi szimpátiát egymás iránt” – jegyezte meg Kertzer. „Mégis mindkettőjüknek megvoltak a maga okai a tárgyalások kezdeményezésére. A pápa a legfontosabbnak azt tartotta, hogy egyezségre jusson a náci rezsimmel, hogy véget vessen a római katolikus egyház üldözésének a Harmadik Birodalomban és az általa meghódított országokban. Hitler a maga részéről lehetőséget látott arra, hogy véget vessen a pápai kritikának, amely az előző pápa alatt oly bosszantóvá vált”.
Hitler aggodalma, hogy a Vatikán bírálni fogja zsidók üldözését, nyilvánvalóan alaptalan volt. „Semmi sem utal arra, hogy a pápa valaha is felvetette volna a nácik európai zsidók elleni hadjáratát, mint témát”
– írja Kertzer. Ami a náci vezető azon aggodalmát illeti, hogy a katolikus klérus beavatkozna a politikába, Piusz biztosította őt, hogy ez nem lesz így.
„A háborús évek előre haladásával, XII. Piuszra nagy nyomás nehezedett, hogy elítélje Hitler rendszerét és annak folyamatos kísérletét az európai zsidók kiirtására” – folytatta Kertzer.
„Ő azonban a végsőkig ellenállt ennek.”
Arról, hogy Piusz mennyire segítette vagy védelmezte volna a náci népirtással szembenéző zsidókat, évtizedek óta heves viták folynak a történészek között. A korszakról szóló egyes beszámolók Piuszt megrögzött antiszemitának állítják be, aki összejátszott a hitleri rezsimmel, míg mások azt állítják, hogy a pápa által gyakorolt diszkrét diplomácia zsidók ezreit mentette meg a haláltól — írja az Algemeiner.
