Rabbiképzőt alapított a merényletet túlélő bostoni rabbi

A tavaly júniusban Bostonban történt merényletben nyolc késszúrás ért egy lubavicsi rabbit. Felépülése közben arról álmodozott, hogy olyan jesivát alapít a városban, ahol a magas szintű zsidó tanulmányok mellett a rabbihivatás fortélyait is elsajátítják a hallgatók. Terve mára valóság lett – tudósít a Crownheights.info, amelyet a zsido.com szemlézett.

A Shlomo Noginski rabbi által megálmodott intézményt lág báomer napján avatták fel ünnepélyes keretek között a Bostonhoz közeli Brightonban, számos neves rabbi, közéleti személyiség és a fő adományozó, Robert Kraft jelenlétében.

Egy évvel korábban a rabbi tíz percen át küzdött a késsel rárontó muszlim terroristával, aki megpróbálta meggyilkolni. A védekezés közben csak arra gondolt, hogy nem engedheti a támadót a közeli zsidó iskola közelébe.

A rabbit nyolc késszúrás érte, de hála Istennek egyik sérülés sem bizonyult végzetesnek.

A merénylőt végül a rendőrök elfogták. A történet keserű iróniája, hogy a 12 gyermekes Noginski rabbi éppen az antiszemitizmus elől menekült el a Szovjetunióból Izraelbe. Onnan az Egyesült Államokba költözött, ahol ismét utolérte a zsidógyűlölet.

Noginski rabbi már régóta azt tervezte, hogy rabbiképzőt alapít Bostonban, ahol nem működik hasonló ortodox intézmény.

A merénylet után eldöntötte, hogy nem halogatja tovább az ügyet és a nyolc késszúrásra adott válaszként nyolc rabbijelölttel kezdi meg a munkát.

Első lépésként adománygyűjtő akciót szervezett Dan Rodkin rabbi segítségével, aki azt a zsidó intézményt vezeti, amely előtt a támadás történt. Hamarosan több mint egymillió dollár jött össze a világ minden tájáról. A legtöbbet, negyedmillió dollárt, az ismert zsidó mecénás, Robert Kraft utalta át.

A cikk folytatása itt olvasható.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Amerikai rabbi: a zsidók járjanak lőfegyverrel a zsinagógába!

Egy bostoni rabbi arra bátorítja közösségét, hordjanak lőfegyvert, hogy hatékonyan meg tudják védeni magukat egy esetleges antiszemita támadóval szemben.