Összeesett és meghalt a texasi iskolai lövöldözésben megölt tanárnő férje

Joe Garcia 24 évig élt házasságban középiskolai szerelmével, Irmával, akit az Uvalde-i Robb általános iskolában lőtték le a héten.

A héten történt texasi iskolai lövöldözésben megölt egyik tanárnő férje csütörtökön összeesett és meghalt, miközben felesége temetésére készült – közölte a család.

„Nem is tudom, mit érezzek. Nem tudom elhinni. Nem akarom elhinni”

– mondta John Martinez, Irma Garcia unokaöccse.

Irma Garcia és Eva Mireles tanárnő 19 gyerekkel együtt halt meg a San Antoniótól 85 mérföldre nyugatra fekvő iskolában.

Fia, Christian Garcia elmondta, hogy egy barátja a rendfenntartó erőknél, aki a helyszínen volt, látta, hogy édesanyja a diákokat védte az ámokfutás alatt.

Martinez azt mondta, hogy Joe Garcia „elment, hogy virágot vigyen Irmának a megemlékezésen”.

„Amikor hazaért, legfeljebb három percig volt otthon, miután leült egy székre a családdal. Egyszer csak elesett. Megpróbálták a mellkaskompressziót, de semmi sem használt. Jött a mentő, de már nem tudták.”

Martinez elmondta, hogy a hírt az öccsétől tudta meg.

„Felhívott, és azt mondta, hogy ‘Kérlek, imádkozz Joe-ért’. Ez minden, amit mondott nekem”

– mondta Martinez.

„Én pedig azt kérdeztem, ‘Mi történt?’. Erre ő így szólt: ‘Nem tudom. Még nem tudjuk.’ Aztán kaptam egy hívást, azt hiszem, nem több, mint 30 perccel később, sírva mondta, hogy nem élte túl.”

Centiken múlott, hogy a texasi mészáros megölje az őt lelövő határőrt

A szolgálaton kívüli határőr egy hajszálnyira volt attól, hogy fejbe lőjék.

Az orvosok a „megtört szív szindróma” lehetséges példájaként írták le ami Joeval történt, amely általában extrém stresszhatásokra, például a házastárs hirtelen halálára válaszul lép fel. A hagyományos szívrohamot elszenvedő emberekkel ellentétben, amelyeket az elzáródott artériák okoznak, a megtört szív szindrómában szenvedők stresszhormonokat bocsátanak ki, amelyek megakadályozzák, hogy szívük megfelelően összehúzódjon.

„A leírtak alapján ez az összetört szív szindróma klasszikus esete”

– mondta Dr. Deepak Bhatt, a bostoni Brigham and Women’s Hospital kardiológusa.

Bhatt szerint röntgenfelvételek vagy boncolás nélkül nem lehet biztosan tudni, hogy Garcia hagyományos szívrohamot vagy törött szív szindrómát élt-e át.

„Bármelyik típusú szívrohamot kiválthatja olyan extrém érzelmi stressz, mint amilyen akkor történhet, ha valaki például éppen most hallja, hogy meghalt a felesége”

– mondta Bhatt.

„A megtört szív szindróma jellemzően közvetlenül azután jelentkezik, hogy az illető szörnyű hírt kapott”

– tette hozzá.

De egyes embereknek időbe telhet, amíg érzelmileg feldolgozzák a veszteségeket, vagyis a megtört szív szindróma nem azonnal jelentkezne.

„Egyes esetekben lehet, hogy csak egy nappal később jelentkezik. Lehet, hogy akkor, amikor valaki rájön: ‘A szerettem valóban meghalt. Tényleg nem jön vissza”

– mondta Bhatt.

„Úgy hangzik, mintha ez történt volna” ebben az esetben, mondta.

Texasi csoda: ötször lőtte meg a támadó a kislányt, mégis túlélte

Kendall az egyetlen túlélő.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.