Az USA szankciókkal sújtja a Forradalmi Gárda támogatásával vádolt orosz cégeket

A Biden-kormányzat azzal vádolta az orosz kormányt, hogy segített Irán feketelistán szereplő katonai egységének több százmillió dollárnyi kőolaj eladásában világszerte, miközben Washington szankciók sorát vetette ki a csempészetben állítólagosan részt vevő vállalatok és személyek ellen – írja a Wall Street Journal. 

Az intézkedések legutóbbi körének célkeresztjébe került vállalatok és személyek között van egy oroszországi székhelyű vállalat, az RPP Ltd., amelyet a pénzügyminisztérium szerint a Forradalmi Gárda volt tisztviselője, Rosztam Ghasemi használt iráni olaj eladására és szállítására.

Az amerikai kormány azzal is vádolta az RPP-t, hogy az orosz kormány – beleértve a hírszerző szolgálatait is – csatornaként szolgált a Forradalmi Gárda számára történő pénzátutalásokhoz.

A pénzügyminisztérium nem részletezte az összes állítólagos tevékenység időkeretét, de azt mondta, hogy Ghasemi már 2021 áprilisában is tevékenykedett az RPP-vel.

A Zamanoil DMCC, a szerdai akció másik célkeresztjébe került vállalat az orosz kormánnyal és az állami tulajdonú Rosznyeftel együttműködve iráni olajat szállított Európába a Quds Force nevében – állította az amerikai pénzügyminisztérium.

A szankciók és az ezzel kapcsolatos vádak az Iránnal az ország atomprogramjáról folytatott tárgyalások megrekedtek, nagyrészt Teherán azon követelése miatt, hogy az Egyesült Államok oldja fel a Forradalmi Gárda elleni szankciókat.

„Miközben az Egyesült Államok továbbra is arra törekszik, hogy kölcsönösen visszatérjünk a közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) teljes körű végrehajtásához, szigorúan érvényesítjük az iráni illegális olajkereskedelemmel szembeni szankciókat” – mondta Antony Blinken külügyminiszter egy nyilatkozatban, utalva az atomegyezményre.

Borítókép: EPA/ABEDIN TAHERKENAREH

WSJ: Iránban úgy érzik, győztek az atomfegyverek ügyében

Teheránnak Putyin ukrajnai háborúja újabb jelzése annak, hogy milyen árat kell fizetni azért, ha valaki bízik Amerikában – véli a The Wall Street Journal.