Törökország hamarosan támadást indít Észak-Szíriában

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy új katonai műveletet indít Szíriában Törökország déli határának biztosítása érdekében – írja az ABC News.

A török kabinet ülését követően Erdogan azt mondta, hogy a hadművelet célja a török erőfeszítések célja egy 30 kilométeres biztonsági övezet létrehozása lenne a Szíriával közös határ mentén.

„Hamarosan újabb lépéseket teszünk a déli határunk mentén létrehozott 30 kilométeres biztonságos zónára vonatkozó, megkezdett projektünk befejezetlen részeivel kapcsolatban”

– mondta Erdogan.

Erdogan további részletekkel nem szolgált, de azt mondta, hogy a művelet azután kezdődik, hogy

a török hadsereg, a hírszerzés és a biztonsági erők befejezik az előkészületeket.

Newsweek: Oroszország szíriai kivonulása lehetőség Izrael számára

Az oroszok távozása, a libanoni válság és a nukleáris tárgyalások közelmúltbeli akadozása között Izraelnek rövid lehetősége lehet arra, hogy jelentősen csökkentse az iráni fenyeget

A török erők korábban három nagyobb behatolást indítottak Észak-Szíriában, ellenőrzésük alá vonva a határ menti területeket, hogy biztosítsák határát az Iszlám Állam és a YPG kurd milícia jelentette fenyegetéseitől.

Törökország a csoportot a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt, vagyis a PKK részének tekinti, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió terrorcsoportként tart nyilván, amiért a PKK 1984 óta folytat felkelést Törökország ellen.

A konfliktusban azóta több tízezer ember vesztette életét.

Erdogan megjegyzései egy olyan időszakban hangzottak el, amikor Törökország tiltakozik mind Svédország, mind Finnország NATO-szövetségi tagsága ellen, arra hivatkozva, hogy a két ország állítólag támogatja a PKK-t és más, Törökország által terroristának tekintett csoportokat, valamint amiatt, hogy Ankara szerint 2019-es szíriai katonai akciója után korlátozzák a számára történő katonai eszközök eladását.

A kurdok támogatása miatt ellenzi Törökország a NATO északi bővítését

Törökországnak legitim biztonsági aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy Svédország és Finnország „terrorszervezeteket támogat”.