A francia politika hatalmas színház. Maga az elnöki szerep is színházi szerep. Egy nagy, történetileg meghatározott, hagyományos szerepelvárás, aminek meg kell felelni, amit el kell játszani, hogy a nehezen lenyűgözhető közönség – legalább relatíve – elégedett legyen. Jaj annak, aki a Francia Köztársaság főtitkárának (François Hollande), vagy hollywoodi sztárba oltott vezetőjének mutatja magát (Nicolas Sarkozy)! De jaj annak is, aki mondjuk “túltolja” a távolságtartást (Giscard)! A francia elnökség titka a finom arányok érzékelése. Soós Eszter Petronella publicisztikája.
Ideális esetben az elnök azonban nemcsak szereplője a nagy francia darabnak, hanem egyben szerzője és rendezője is. A mostani elnök, aki első ciklusa alatt sokat küzdött a szerepelvárásokkal, láthatóan lenne minden egyszerre. A most futó darabja címe: várakozás és időhúzás, avagy hogy kerüljük el megint a kampányt?
Hogy ne unatkozzunk itt, a nézőtéren, az elnök-rendező színpadra léptette új főszereplőjét, a munkaügyi mellékszerepből miniszterelnöki primadonnává előlépő Élisabeth Borne-t. Hetekig gondolkodott. A döntés 22 napig tartott.
Van, aki azt mondja, hogy Borne volt a legesélyesebb, van, aki szerint Macron az utolsó percig nem tudta, kinek adja a szerepet.
Persze a múlt héten ő maga nyilatkozta, megvan a szereposztás, és bizony, Borne volt az első potenciális név, akit megneszelt a sajtó. Talán sosem fogjuk biztosan megtudni, de szerény színikritikusi megérzésem szerint a darab egy fontos, aprólékosan eljátszott jelenetét láttuk. Úgy hiszem, Macron pontosan tudta, hogy mit akar, de húzta az időt, nyomogatta a füstgép gombjait, villogtatta a reflektorokat, szivárogtatta a neveket, terelte a figyelmet. Ő maga viszont tudta, mit kell nézni, és figyelt, miután bedobta a neveket. Olyanokat is bedobott, akiket a társulat többsége talán becsült, de nem akart a kormányfői szerepre (Catherine Vautrin, például). Így Macron elérte, hogy a többiekhez képest az ő primadonna-jelöltje csillogjon a legszebben – és most bónuszként sokan azt is hihetik, lám, milyen jól meggyőzték a főnököt.
Szó mi szó, Élisabeth Borne megfelel mindannak, amit Macron előzetesen kritériumként meghatározott: balról jön (bár a baloldal rögvest azzal kritizálja, hogy jobboldali), ért az ökológiai, munkaügyi kérdésekhez, átlátja a nyugdíjrendszert, és ami még ennél is fontosabb: nagy munkabírású technokrata, aki várhatóan nem omlik össze a Matignon terhe alatt.
Legalábbis ez a legendája. Ha igaz, ha nem: tényként kezelik, hogy bírja a terheket. A rendezőnek különösebben félnie sem kell, nem valószínű, hogy ez a főszereplő önálló életre kelne, vagy át akarná venni az irányítást, a nagy könyvben meg úgyis benne lesz a neve, hiszen előtte csak egy nő kapott lehetőséget e fontos és nehéz szerep eljátszására. Még nem csinált semmit, a kritika máris történelmi jelentőségűnek nyilvánította Borne belépőjét. Mondhatnánk, ez ám a kényelmes helyzet! Persze a Matignon tényleg nehéz hely, innentől minden csak rosszabb lesz: a Matignonban sokszor csak dráma, tragikum és nyomás van – és lesz, egészen a színpadról való távozásig. A süllyesztő megnyílásának pillanatáról a rendező, illetve áttételesen a közönség dönt majd (mert ugye van a színházban közönségszavazás is, június 12-ln és 19-én jön, ráadásul az új főszereplő jelölteti is magát, márpedig az a szokás, hogy akit kifütyülnek, azt leléptetik).
No de mit tervez a franciák főrendezője a következő felvonásra? Először is, még több időhúzást. Nem véletlenül Borne kinevezése után hosszú napokkal, péntek délután mutatták be a miniszterek névsorát, néhány nagy maradóval, néhány nagy érkezővel, és néhány szimbolikus névvel, különösen az oktatás és a kultúra területén. Volt mire várni, most van miről beszélni. A mellékszereplők most szépen átveszik a helyüket, amivel megint el fog telni egy-két nap. Másodszor az is biztos, hogy a műsorban lesz sok Európa – a díszlet mindig is erősen européer volt, a jelmezek is, és Emmanuel Macron következő nagy kihívása 2024-ben érkezik, az EP-választás formájában.
Miért is ne ragadná meg hát az Európa jövőjéről szóló vita adta lehetőségeket, hogy európai államférfiúként, nemzetközi sztárként tetszelegjen? Ezt a szerepet szereti csak igazán a francia közönség!
A cselekményben továbbá várhatóan lesz majd nyugdíjreform is, praktikusan a korhatár jelentősebb emelése, ami mondjuk nem a visszatapsolós rész lesz. De ígér Macron szociális intézkedéseket is, mert ugye az infláció és a megélhetés fontos a publikumnak. Nem csak színház, pontosabban cirkusz kell tehát a népnek, hanem kenyér is. Úgyhogy valamennyi az is lesz, legalábbis ha a rendező figyelembe veszi a közönség-igényeket (ha rendező akar maradni, kénytelen lesz).
Namármost, Franciaország olyan hely, ahol Macron főrendező színháza ugyan a nagyszínház, de vannak kisebb, feltörekvő és alternatív színházak is, ahol más szereplőkkel, más rendezésben, más darabokat játszanak. A kis színházak amúgy jellemzően kevesebb drámát, több komédiát, és főleg mindenkinél több kenyeret ígérnek a jegyet váltóknak. Akkora előnye van a nagyszínháznak a kicsikhez képest, hogy éppen pár hete kapta meg a város kedvenc színháza-díjat. És egyébként is: a kicsik mindig kénytelenek reagálni a nagyra, a nagy mondja meg, hogy mi az évad vezető témája, sőt, még jobb helyen is van: a város középpontjában, a többiek meg a város szélén. Kicsi az esélye, hogy egy feltörekvő innen indulva legyőzze a nagyszínházat, de nem lehetetlen.
Főleg, ha a nagyszínházban kevés az esemény, és sok a szünet. Eddig lehetett szünetelni, még meg is lehetett magyarázni, hiszen szereplőket kellett keresni – de már túl sok elemző és hírmagyarázó, azaz kritikus értette meg, hogy miről szól ez a tempó. Akkor jön a nehézség, ha a közönség is megérti. Az elnöki szerep, emlékezzünk, az arányérzékről szól. A rendezői is. Kicsi a mezsgye az ügyes lavírozás, a zseniális megoldás és a közönség lenézése között. A közönség azt szereti, ha zajlik a darab. Ha van mit nézni. A sztori maga persze lehet fekete öves időhúzás, ha szórakoztató, ha a közönség nem úgy érzi, hogy csak ül, hogy csak szünetek vannak. Jaj annak a rendezőnek, akiről a közönség megneszeli, hogy nem akar összecsapni a konkurenciával.
Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.