Három hónappal ezelőtt meg akarta gyilkolni egy BLM-aktivista, most győzött

A demokrata Craig Greenberg hét másik riválisát legyőzve nyerte meg a párt polgármesteri előválasztását a kaliforniai Louisville-ben. Három hónappal azután, hogy túlélte egy Black Lives Matter-aktivista merényletét.

Craig Greenberg az előválasztási szavazatok 41,4 százalékának megszerzésével biztosította be a győzelmet, közel 20 százalékponttal legyőzve legerősebb riválisát.

„Első számú prioritásom, hogy együtt dolgozzunk azon, hogy Louisville biztonságosabb várossá váljon”

– mondta győzelmi beszédében a támogatóinak.

„Nagyon izgatottan várom a jövőt, az általános választási kampányt, és remélhetőleg az azutánit is”

– mondta Greenberg a beszédét követően újságíróknak.

„Az egész várost össze akarom fogni, hogy közösen foglalkozzunk az előttünk álló nagy kihívásokkal.”

Greenberg egy narancssárga szalagot viselt, amelyet általában a fegyveres erőszak áldozatai iránti figyelemfelkeltésre szoktak használni.

Zsidó polgármesterjelöltre lőtt egy BLM aktivista Louisville-ben

Nincs kizárva az antiszemita indíték sem.