A Haifai Egyetem tanulmánya megállapította, hogy Izrael medúzái a Nílus-delta keleti oldalával szemben lévő strandokról származnak.
Ugyanolyan kiszámíthatóan érkeznek, mint a nyári időszámítás, de az izraeli Földközi-tenger partjait és strandjait elérő „vándorló drótos” (Rhopilema nomadica) medúzákat nem szívesen látják a fürdőzők. Honnan származnak ezek az átlátszó, zselatinos, szúrós lények?
A Haifai Egyetemen végzett új tanulmány, amely a Frontiers in Marine Science című folyóiratban jelent meg „Tracking Jellyfish Swarm Origins Using a Combined Oceanographic-Genetic-Citizen Science Approach” címmel, most először fedezte fel, hogy
a vándorló, szabadon lebegő tengeri állatokból álló rajok az egyiptomi Nílus-delta keleti oldalával szemben lévő strandokról érkeznek
– de nem magából a folyóból.
Dr. Dor Adelist, a tanulmány társszerzője és tengeri makroökológus a medúzák kutatásának a megszállottja.
„A medúzák összetett életciklusa miatt eredetük nyomon követése kihívást jelentő feladat. Óceánográfiai modellek, genetikai vizsgálatok és „civil tudományos” megfigyelések segítségével megállapítottuk, hogy a nílusi torkolat fenekén – egy trágyában gazdag területen – apró polipok élnek, amelyekből medúzák alakulnak ki”
– mondta.
„Észak felé úszva a medúzák elérik hazánk partjait”.
Bár már több mint 500 millió éve élnek a Földön, a tudósok még mindig nem tudnak eleget a medúzákról, arról, hogyan szaporodnak, vagy a vándorlási útvonalaikról. A medúzáknak összetett életciklusuk van, amely a vízoszlopban történő nemzéssel kezdődik, majd egy hengeres vagy tojás alakú megtermékenyített planula kialakulásával, amely számos csillóval (apró, szőrszerű nyúlványokkal) rendelkezik, amelyeket a mozgáshoz használnak, és amely úszik, majd a tengerfenéken telepszik le. Ezek az ikrák a fenéken metamorfózison mennek keresztül, és polippá alakulnak.
„A kevesebb mint egy centiméteres planulák négy és tíz közötti korongot növesztenek, amelyek a számukra megfelelő körülmények között szabadulnak ki. Kiszabadulásuk után érett medúzákká válnak. Az apró polipok aszexuálisan is szaporodhatnak a tengerfenéken csírázás és klónozás útján. Amikor a víz általában áprilisban felmelegszik, a polipok kibocsátják a korongokat, ezért látjuk a sűrű rajokat az ország partjainál kora nyáron, amikor már nagyok”
– magyarázta Adelist.
„A polipok apró mérete, valamint a bonyolult életciklus miatt nagyon nehéz azonosítani ezeket a polipkolóniákat, és legalábbis a Földközi-tengerben található medúzák esetében a kutatók nem tudják pontosan, hogy hol találhatóak az anyakolóniák. Ezek nagyon kicsik, és a tengerfenéken ülnek, ami nagyon megnehezíti az azonosításukat”
– mondták a kutatók.
A mostani tanulmányban Adelist és társszerzői, Prof. Dror Angel Angel és Hila Dror doktorandusz a Haifai Egyetem tengeri civilizációk tanszékéről, egy norvég kutatócsoporttal együtt arra törekedtek, hogy megtalálják azoknak a polipoknak az életforrását, amelyekből a Földközi-tenger vándormedúzái kialakulnak.
A kutatók „visszafejtő mérnöki munkával” (reverse engineering) igyekeznek meghatározni, hogy a kifejlett medúzák mikor érik el Izrael partjait, majd az áramlatokkal visszafelé haladva megtalálni azt a helyet, ahonnan érkeztek. Az első lépés az volt, hogy pontosan meghatározzák, mikor érték el az első medúzák Izrael partjait, és ezt az Adelist és Angel által körülbelül egy évtizede létrehozott „Meduzot Ba’am” weboldal adatai alapján tették meg, amelyen a polgárok valós időben jelentik a medúzák jelenlétét. A kutatók a 2017. júniusi és 2018. júliusi jelentések adatait használták fel.
Az egyikben a raj hosszú és sűrű volt, a másikban sokkal ritkább és rövid.
„Bár ismerjük az áramlatok általános irányát, az áramlatok időről időre változhatnak, megállhatnak, sőt, akár meg is fordulhatnak”
– mondták. Amit használtak, az a norvég SINTEF független kutatószervezet által kifejlesztett SINMOD nevű, 0,8 km-es felbontású háromdimenziós oceanográfiai modell volt. A modell a virtuális részecskéknek a tér különböző pontjairól történő kibocsátását és a tengeráramlatokban való passzív sodródását szimulálja.
A Nílus torkolatának területe nemcsak a táplálékul szolgáló trágyában gazdag, hanem a víz hőmérséklete április környékén eléri a 20 °C-ot. A tanulmány megerősíti a korábbi tanulmányok megállapításait, miszerint
az összes vándorló drótmedúza egyetlen populációból származik, amely nem rendelkezik genetikai diverzitással,
ami a Földközi-tenger keleti részén élő más populációkra jellemző.
„A mi medúzáink – [és az egyiptomi, törökországi [és] az egész Földközi-tenger keleti részén élő medúzák] – ugyanannak a fajnak egyetlen nagy populációjából származnak, ugyanabból a forrásból”
– mondták a kutatók.
A medúzák nagy kihívást jelentenek, amellyel foglalkozni kell, és nem egy megoldandó problémát, állapították meg, mivel fontos szerepet játszanak a Földközi-tenger táplálékláncában. A történelem azt mutatja, hogy a tengerben egy új környezetbe betolakodó új faj soha nem irtható ki. Az a kihívás, hogy tájékoztatást nyújtsunk a medúzacsípésekből származó égési sérülések megelőzéséről és az ajánlott kezelésről.
„A medúzák a természet részei. Nem szabad őket démonizálni – és megérdemelnek némi szeretetet is”
– állapították meg a kutatók.
