Finnország „haladéktalanul be kell adja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz”

A finn államfő és a finn miniszterelnök közös közleményben bejelentette csütörtökön: támogatják, hogy Finnország benyújtsa csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.

Sauli Niinistö elnök és Sanna Marin kormányfő úgy fogalmazott, Finnországnak haladéktalanul be kell adnia tagsági jelentkezését. Reményüket fejezték ki, hogy az ehhez szükséges lépéseket gyorsan, pár napon belül megteszik Helsinkiben.

A hagyományosan semleges Finnországnak 1300 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal, és mindeddig nem fontolgatta, hogy csatlakozna az észak-atlanti szövetséghez.

A Krím félsziget Oroszországhoz csatolása, 2014 óta viszont Helsinki fokozatosan erősítette együttműködését a NATO-val, a február végén Ukrajna ellen indított háború pedig határozott irányváltást hozott ebben a kérdésben.

A szintén hagyományosan semleges Svédországgal együtt Finnország az Oroszország által megindított háború kezdete óta egyértelmű hajlandóságot kezdett mutatni arra, hogy fontolóra vegye a NATO-tagságot. Az utóbbi hónapokban a finn közvélemény érezhetően támogatni kezdte a csatlakozás ötletét, és

a legutóbbi felmérés már a NATO-tagság 76 százalékos támogatottságát jelezte, és csak 12 százalék utasította el a jelentkezést. Az ukrajnai háború előtti években az ország esetleges NATO-tagságát csak a finnek nagyjából 25 százaléka pártolta.

„Egy nukleáris háborúban fél óra alatt megsemmisíthetjük a NATO országait”

A Roszkozmosz vezetője nem pontosította, hogy konkrét NATO országokról vagy az összesről beszél-e.

A balti országok örömmel fogadták a finn vezetés csütörtöki bejelentését. A finn csatlakozással „a NATO erősebb lesz, a balti országok nagyobb biztonságban lesznek” – jelentette ki Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter.

Mette Frederiksen dán kormányfő a Twitteren azt írta, a finn csatlakozás erősítené a NATO-t és a közös biztonságot. Hozzátette: Dánia mindent megtesz majd annak érdekében, hogy minél gyorsabban lezárják a csatlakozási folyamatot.

Svédországban a kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt vasárnap ismerteti álláspontját azzal kapcsolatban, hogy az ország beadja-e csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár korábban azt mondta, van rá lehetőség, hogy Finnországot és Svédországot „elég gyorsan” beléptessék a szövetségbe.

A katonai szövetség bővítését kelet felé Vlagyimir Putyin orosz elnök fenyegetésnek tekinti. Március közepén az orosz külügyminisztérium jelezte, hogy „súlyos katonai és politikai következményei lesznek” annak, ha Finnország és Svédország csatlakozik a NATO-hoz.

Ukrajna veszélyes szerencsejátéka: Amerikára tettek

„Egy ütközőállam egy olyan távoli hatalomra tette fel a jövőjét, amely egyszerűen csak eszközként tekintett rá, hogy bosszantsa erős szomszédját”.