Fontos hét jön Franciaországban. Hét nap, amikor sok minden eldől. Találgatás és esélylatolgatás: ki merre mozog, mit tehet, és főleg mikor? Nem kérdés, Emmanuel Macron köztársasági elnök tervezi és szervezi az ütemezést. És nagyon úgy tűnik, hogy az elnökválasztáshoz hasonlóan ismét időhúzásra játszik.
Az elmúlt egy-két napban ugyanis világossá vált, hogy Macron ismét az időhúzás taktikáját választja, ahogy az első forduló előtt is tette. Gabriel Attal kormányszóvivő ennek megfelelően bejelentette, hogy a múlt héten elmaradt kormányalakítás ezen a héten sem történik meg, sőt, a jövő hét végéig, praktikusan az első elnöki mandátum alkotmányjogi végéig tolódik. Emmanuel Macron szempontjából nagyon is érthető a fehér füst elodázása:
minél tovább megy a találgatás, hogy kiből mi lehet, annál tovább lehet irányítani az érdeklődést, annál kevesebb idő van tartalmi, program-jellegű vitákra az ellenzékkel.
Márpedig azokat a vitákat nem biztos, hogy meg tudná nyerni az elnöki többség, így érdeke elkerülni, vagy legalábbis minimalizálni őket. Ez a taktika az elnökválasztáson is bejött Macronnak az orosz-ukrán háborúval. Most egókkal és személyi ambíciókkal pörgeti a sajtót.
Az egyes pártok és pártszövetségek alakulása, jelöltállítási folyamata mellett ugyanis ez az, ami most Párizst igazán izgatja. A várható arcok dolgában az újraválasztott elnök a kereteket már a kampányban elmondta: a zöld és szociális ügyek iránt érzékeny miniszterelnököt képzel el. Makacsul tartja magát a pletyka, hogy ez a személy, Edith Cresson 30 évvel ezelőtti rövidke miniszterelnöksége után először, akár egy nő is lehet. Vagy nem. Mindenesetre nem lenne meglepő, ha a miniszterelnök személyének a bejelentése, illetve a miniszterek és tárcák megnevezése nem egy naptári napra kerülne: úgy lehet akár két napot is uralni a hírciklusban, ha mindkét esemény megkapja a maga helyét az esti és reggeli műsorokban.
Egy olyan pár hetes kampányban ugyanis, mint ami június 12-ig zajlik, napokat kell nyernie minden szereplőnek.
Az elnöknek megvan az a strukturális előnye, hogy játszhat nemcsak a kormányalakítással, hanem magával a kormányzással is.
Előre lehet tudni például, a hétfő arról fog szólni, hogy lezárják az Európa jövőjéről szóló, Macronnak oly fontos konferenciát, s átadják az európai intézmények vezetőinek a konferenciát lezáró jelentést. Majd pedig még aznap Berlinbe utazik a köztársasági elnök, a hagyományok szerinti első hivatalos látogatására. Nem kérdés, hogy a nap témája Európa és az orosz kérdés lesz, amire az ellenzék csak reagálni tud, neki kedvező témákat feldobni nem. Ezzel a dominanciával az ellenzék aligha tud bármit is kezdeni, ilyen a politikai rendszer: mellesleg május 7-én, szombaton is versenyezniük kell a beiktatással, pedig várhatóan ekkor mutatják be az egységesen induló mérsékelt és radikális baloldal (NUPES) nemzetgyűlési jelöltjét, mind az 577-et.
Ha az ellenzék szabadon tematizálhatott volna a héten, akkor minden bizonnyal szívesen beszélt volna a Macron-párt háza tájáról szivárgó belső vitákról.
Ám mire a baloldal befejezte a sikeres megegyezéssel végződő, de alaposan elhúzódó összefogási tárgyalásokat, úgy, tűnik, az En Marche is rendezte a sorait. Lassan egyébként el kell felejtenünk ezt a nevet, az elnöki párt ugyanis felveszi az európai centrista képviselőcsoport (Renew) nevére rímelő Renaissance (reneszánsz, újjászületés) nevet, illetve a szövetséges pártokkal létrehozza az Ensemble (Együtt) nevű pártszövetséget.
Összességében tehát lassan mindenki összeáll, és a három tömb nekiállhat versenyezni egymással.
Bár a taktikai előny az elnöknél van, és a történelmi tapasztalat is azt mutatja, hogy a megválasztott elnök általában többséget kap, a mostani helyzetben azért van egy kis fűszer, egy kis izgalom.
Talán egy kicsit több esélye van az ellenzéknek, hogy jól szerepeljen, mint rendesen, hiszen Emmanuel Macron nemcsak saját magának, hanem részben Marine Le Pennek is köszönheti a győzelmét. Így nincs is lendületben, nincs körülötte reménykedés és pozitív várakozás, hiányzik a felhajtóerő, noha számíthat arra, hogy
a fegyelmezetten szavazó idősek kisegítik, miközben az ellenzéki fiatalok nagyobb eséllyel maradnak otthon.
A Harris Interactive mandátumbecslése szerint meglehetősen kiegyenlítettek a támogatottsági adatok a három nagy tömb között, de a választási rendszer sajátosságaiból, a várható alacsony részvételből, és a korábban a Neokohnon is bemutatott francia centrális erőtérből adódóan a domináns, leginkább várható forgatókönyv továbbra is az, hogy a macronisták szereznek a Nemzetgyűlésben abszolút többséget.
Az egy más kérdés, hogy mekkorát és milyet. Mert bár most sikerült a belső jelöltállítási vitákat rendezni, a 2027-ben gondolkodó személyi ambíciók és egók láthatóan nagy munkákat végeznek Macron környékén már most is, amikor még tulajdonképpen semmi sem történt.
Ha pedig ez így marad, akkor abszolút többséggel sem ígérkezik olyannyira rózsásnak az élet az Élysée-palotában…
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.