Macron, az elnökjelölt, aki csak vár és vár. De mire?

Franciaország-szakértő, politológus

A francia elnökválasztáson a főbb jobboldali jelöltek – centrumtól a szélig – ismertek. Eközben a baloldalon Christiane Taubira volt igazságügyi miniszter megnyerte a civil szervezésű előválasztást, ami még megkavarhatja a baloldali erőviszonyokat, hiszen így Taubira nyomást gyakorolhat a többiekre, hogy hajoljanak meg a legitimitása előtt, azaz lépjenek vissza a javára. Mivel a többiek nem nagyon akarták ezt az előválasztást, és visszalépni se akarnak, kaptak egy kis feladatot: kezelhetik a Taubira-kérdést és a belső kavarodásaikat. Mindenesetre az ő nevük is ismert, bár egyikük sem tűnik annyira potensnek, hogy az elnökválasztás végkimenetelébe érdemben beleszólhassanak. A már bejelentett és ismert jelöltek sorából tulajdonképpen egyetlen komoly név hiányzik, a hivatalban lévő elnöké, Emmanuel Macroné. Közben persze mindenki tudja, hogy újra jelölteti magát. De akkor miért a maskara, miért a játék? Miért nem jelenti be, amit úgyis mindenki tud?

***

1. Mert elnöknek jobb lenni, mint elnökjelöltnek

A legegyszerűbb válasz, hogy azért nem, mert politikailag hasznos az időhúzás. Máshogy néznek egy deklarált jelöltre, mint egy elnökre, aki minden jel szerint hamarosan jelölt is lesz.

Furcsa logika ez, de gyakorlati jelentősége van: most könnyebb arról kérdezni az elnököt, hogy „mikor jelenti be”. A bejelentés után viszont megnyílik a tér a nehezebb kérdések előtt is: „mit végzett 2017 óta, elnök úr? Mire készül a következő ciklusban?”

Az efféle kampánykérdésekbe belebakizni is könnyebb, mint annak az ismételgetésébe, hogy „majd ha eljön az ideje”, vagy az elnöki feladatok kommentálásába, különösen, ha azok az elnöknek kedvesek, mint mondjuk az uniós ügyek, vagy válságkezelési üzemmódról tanúskodnak, mint az Omicron-hullám. Ráadásul elnöknek lenni kényelmesebb is. Az elnök kezdeményezhet dolgokat. Ha megszólal, akkor arról illik tájékoztatni, és másokat megkérni, hogy legyenek szívesek, reagáljanak rá. Vagyis Macron elnökként úgy szívhatja el a levegőt a többiektől, úgy kontrollálhatja a napirend egy részét, hogy közben minimalizálja a kockázatait: az európai elnökség és a járványkezelés kötelesség, mondhatja. A reakciókból pedig tudja, hogy mi a többiek üzenete, de neki nem kell feltétlenül jelöltként előjönnie a farbával.

Persze van azért némi kockázata is a dolognak, a mindenkori elnök ilyenkor szűk mezsgyén mozog. Könnyen megvádolhatják például hivatali visszaéléssel, sőt, akár kampányfinanszírozási visszaéléssel is, ha felmerül, hogy az elnöki hivatal olyan eseményeket finanszíroz, amelyek valójában személyes politikai, illetve kampánycélokat szolgálnak.

Csodák csodája, Christian Jacob republikánus pártelnök máris felvetette ennek a gyanúnak a lehetőségét.

Direkt bosszantja az oltatlanokat a köztársasági elnök

„Hogyan csökkentsük ezt a kisebbséget? Elnézést a kifejezésért, de úgy fogjuk csökkenteni, hogy még jobban bosszantjuk” – jelentette ki Macron egy interjúban.

2. Mert az újraválasztási kampány mindig kemény ügy, tehát minél rövidebb, annál jobb

A második kampány mindig nehezebb, mint az első, különösen egy olyan elnökjelöltnek, aki némi populista és elitellenes élt is vitt az első kampányába. Márpedig Macron 2017-es üzenete jó példája volt egyfajta technokrata populizmusnak. Inkumbensként, hivatalban lévő elnökként populistának lenni mindig nehezebb mutatvány, hiszen meg kell magyarázni, hogy ki is az az elit, amely ellen harcol az adott politikus.

A politikai és igazgatási elit ellen aligha harcolhat, hiszen ő maga ennek az elitnek a feje… ilyenkor kerülnek elő a külső elitek, a reménytelenség, a hanyatlás, és a hasonló szimbolikus ellenfelek, amelyek ellen harcba lehet vonulni.

Meg persze lehet néptribunt is játszani a többiekkel szemben: „a hagyományos politikai elit mindenfélét mond, de mi, veletek együtt, benneteket hallva stb. tényleg jobbá tesszük az életet”. Utóbbi üzenet biztosan része lesz a Macron-kampánynak, a napokban ugyanis megjelent egy oldal „Önökkel 2022” néven, amelyet az En Marche hozott létre, mindezt úgy, Macron neve sehol sem szerepel a weblapon. De hát ettől függetlenül pontosan értjük az üzenetet, mert majdhogynem ki is van írva, csak persze finoman megfogalmazva, nem úgy, ahogy érteni kell: vannak Önök és mi, meg vannak ők, az alkalmatlan régi elit…

A bejelentéssel, és három-négy hasonló üzenettel rengeteg teret és időt el lehet venni a kampányból, márpedig Macronnak minden érdeke, csak a hosszú kampány nem.

Hogy miért? Mert relatíve jól áll ahhoz képest, hogy öt éve kormányoz, megosztó, és sokak szemében kifejezetten gyűlölt politikus. Innen már majdhogynem csak lefele vezet számára út, ha nagyon felhevül a kampány, és a többiek, különösen Valérie Pécresse ügyesen kampányolnak.

Még a saját unokahúga is elpártolt Le Pen-től és inkább Zemmourt támogatja

Marion Maréchal néhány nappal azután adott interjút, hogy a Nemzeti Tömörülés három vezető politikusa bejelentette, hogy Eric Zemmour csapatához csatlakozik.

3. Mert majdhogynem csak rosszabb lehet

Macronnak két politikai feladata van a következő szűk három hónapra. Az első nem olyan bonyolult: őrizni a status quo-t, garantálni, hogy továbbra is megmaradjon az a bőven 20% feletti támogatottsági szintje, amely csak neki áll rendelkezésre az első fordulóra. Macronnak ezért csak jó, ha nem kell közvetlenül leereszkednie a többiek (értsd: a nem elnökök, a hatalomért taposó jelöltek) szintjére. Minek kockáztasson? Ő az elnök, vezet, nem egy underdog, akinek sietnie kell. Az egyetlen – persze nem elhanyagolható – kényelmetlensége, hogy a hagyományos ideális ellenfele, Marine Le Pen most éppen gyengébb, mint az kényelmes lenne, hiszen folyamatosan csatázik a republikánus Valérie Pécresse-szel a második helyért.

Ugyan az Ipsosnál a biztos szavazók között Valérie Pécresse-t is kényelmesen veri Macron a második fordulóban, de Pécresse az igazán veszélyes ellenfél a számára.

Ile-de-France régió elnöke ideológiailag nincs annyira messze tőle, nő, és ami a legfontosabb, új arc az elnöki versenyben. Vagyis talán kissé könnyebben operálhat az elitellenes technokrata populizmussal, mint Macron, aki mégiscsak 5 éve elnök. Azonban Macron is tényszerűen mondhatja, hogy Pécresse a régi neo-gaulle-ista elitek embere, ebben a kérdésben nyilvánvalóan lesz egy kellemes kis értelmezési csata köztük, ha úgy alakul a verseny.

4. Mert azért van egy kis dilemma

A második politikai feladat ennek a bizonytalan ellenfél-helyzetnek a kezelése. Beszédes, hogy miközben Eric Zemmour vezetésével látványosan épül a radikális jobboldal egy új pólusa, a kormányzat és az En Marche mintha igyekezne segíteni és megemelni Marine Le Pent.

Előszedték például a republikánus „származású” belügyminisztert, Gérard Darmanint, aki ismét elmondta, hogy mennyire Marine Le Pen a legnagyobb veszély az ország számára. Az majd eldől persze, hogy ennek az üzenetnek az átvitelében mennyire partner a Le Pentől jobbra álló jobboldal, amely az RN elnökét hovatovább mérsékeltnek mutatja, legalábbis Eric Zemmourhoz képest. Márpedig Macron kampányának ez ebben a formában korlátozott öröm: egy nagyon mérsékelt Le Pent nehéz veszélyként eladni. És aztán egy mérsékelt Le Pen ellenében miért is szavaznának át a baloldaliak a második fordulóban Macronra? Mivel mobilizálhatók, mitől féljenek, ha nincs mitől félni, mert Zemmour az igazi radikális? És mi lenne, ha nem Le Pen, hanem Zemmour lenne a kijelölt ellenfél? Kockázat: mert mi van, ha nem tud elindulni, mert nem lesz meg az 500 ajánló aláírása? Az meg csak márciusban, a végjátékban derül ki. Ez az igazi kampánydilemma, ez a nagy feladat Macronék számára, nem a bejelentés időpontja.

A bejelentést húzzák, mert bár érződik némi harci hév és a belső türelmetlenség, világos, hogy húzniuk kell.

De kitalálni, hogy hogy nyerjék meg a második fordulót, és ki ellen: nos, az már nem olyan egyszerű. És egy olyan helyzetben, amikor a mérések szerint az első fordulóban kényelmesen vezet, a másodikban pedig így vagy úgy, de győzne, akkor a Macron-kampány inkább abban érdekelt, hogy semmilyen kockázatos lépést ne tegyen, nehogy rontson a status quo-n.

Francia elnökválasztás: Fej-fej mellett Macron és Pécresse

Macronnak a koronavírus elleni oltást elutasítók megbélyegzéséről szóló interjúja nyomán három százalékkal visszaesett a támogatottsága.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.