Izrael történetének legnagyobb élelmiszer-visszahívását rendelték el

Izrael történetének legnagyobb élelmiszer-visszahívását rendelték el a boltokból szalmonella-fertőzés miatt, csokoládét tartalmazó termékekre vonatkozóan – jelentette a helyi média kedden.

Az Elite-Strauss élelmiszergyártó nagyvállalat csokoládé-nyersanyagának gyártósorában bukkant fel a fertőzés, és ezért számos, ebből a szállítmányból származó terméket hívnak vissza, és jelenleg is újabb élelmiszereket tesztelnek.

Már hat nappal a hétfőn hozott intézkedés előtt szalmonella jelenlétét mutatták ki az előzetes gyorstesztek az alapanyagban, de a visszahívási utasítást csak a végleges laboratóriumi eredmények megérkezése után adták ki.

Ezért a boltok tovább árulták a fertőzött csokoládét tartalmazó árukat, és két, azokból fogyasztó kisgyermeket – egy testvérpár másfél és négy és fél éves tagját – szalmonella-fertőzés tüneteivel kezelnek az egyik izraeli kórházban.

Április 19-én, múlt kedden egy rutinellenőrzésen vették észre a szalmonella baktériumot egy galileai gyárban. Az egészségügyi minisztérium ezután szélesebb körű vizsgálatokra kötelezte a vállalatot.

Hétfőre készültek el a fertőzést igazoló végleges vizsgálati eredmények, melyek nyomán a minisztériummal egyeztetve a vállalat visszahívást rendelt el elővigyázatosságból minden február elejétől gyártott csokoládétermékre, noha még nem érkezett meg a teljes körű, minden egyes termékre kiterjedő teszteredmény. Az Elite-Strauss cég alapanyagait felhasználó más élelmiszergyártók is termékeik visszavonását kérték a boltok polcairól.

Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozta, hogy a szalmonella általában enyhe tüneteket okoz, melyek a legtöbb esetben néhány nap elteltével teljesen eltűnnek, azonban súlyos tünetek esetén orvoshoz kell fordulni, és a fertőzés fokozott odafigyelést igényel az immunhiányos betegeknél és az időseknél.

Izraeli szakértő: nincs nemzetbiztonság élelmiszerbiztonság nélkül

Tényleg annyira sebezhetőek akarunk lenni geopolitikai szempontból, hogy még egy ukrajnai háború nélkül sincs elég élelmünk?” – teszi fel a kérdést egy izraeli szakértő.