Libanon területéről rakétázták Izraelt az éjjel

Libanonból vasárnap éjjel rakétát lőttek Izraelre, a támadásra az izraeli hadsereg dél -libanoni célpontok elleni ágyútűzzel válaszolt hétfő hajnalban.

A libanoni rakéta Matzuba kibuc mellett, lakatlan területen ért földet Észak-Izraelben, a határ közelében.

Izrael több tucat ágyúlövedékkel felelt mintegy két óra elteltével, ezek károkat okoztak egy dél-libanoni „infrastrukturális célpontban” is.

„Nem tudjuk bizonyosan, hogy ki lőtt, egyik terrorszervezet sem vállalta magára, de

úgy véljük, hogy egy palesztin frakció lehetett, összefüggésben a jeruzsálemi Templom-hegyen, Júdea és Szamáriában és talán a Gázai övezetben történtekkel”

– hangsúlyozta Ran Koháv katonai szóvivő.

Az említett térségekben a napokban összetűzések zajlottak le palesztinok és izraeliek között.

„Sokféle válaszadási lehetőségünk van, egy részük azonnali, amint láthattuk, és vannak továbbiak, részben titkosak is.

Észak-Izraelben minden a megszokott módon folyik tovább”

– emelte ki Koháv.

Izrael libanoni és szíriai diákokat segített kimenekíteni Ukrajnából

Az izraeli hatóságok engedélyével Izraellel szemben ellenséges államokból, Libanonból, Szíriából érkezett diákok is helyet kaptak a menekítő buszokon.

A katonai szóvivő reményét fejezte ki, hogy nem fogják megzavarni lövedékek az ezen a héten esedékes jóm hasoát, az izraeli holokauszt-emléknapot, valamint a jövő heti Emlékezés napját és Függetlenség napját, Izrael nemzeti ünnepeit.

„Célunk, hogy ezek a napok példás csendben teljenek”

– mondta.

„Nem érdekel minket, hogy kik állnak a színfalak mögött, ennek felderítése a katonai hírszerzés feladata. Szándékunkban áll megvédeni Izraelt mindenütt, függetlenül attól, hogy a Hamászról, az Iszlám Dzsihádról, lázadó harcosokról, a Hezbollahról vagy más frakciókról van szó. Minden forgatókönyvre felkészültünk”

– hangsúlyozta a szóvivő.

Legutóbb 2021. augusztus 6-án lőttek Dél-Libanonból 19 rakétát Izraelre, a libanoni és szíriai határ közelében lévő Har Dov térségbe. A Vaskupola légvédelmi rendszer befogta a rakéták nagy részét, néhány pedig lakatlan területeken landolt közülük anélkül, hogy sebesülést vagy kárt okozott volna. Az izraeli hadsereg válaszul lövedékeket indított a rakéták kilövőhelyeire.

Tavaly augusztus 4-én is kilőttek Izrael felé három rakétát Libanonból – közülük kettő izraeli, egy pedig libanoni területen ért földet. Az egyik Kirjat-Smóne térségében tüzet okozott.

Izrael és Libanon között mindeddig nem született békeszerződés, kapcsolatukat jelenleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a 2006-os, második libanoni háborút lezáró, 1701. számú határozata szabályozza, melynek keretében nemzetközi békefenntartó csapatok (UNIFIL) állomásoznak Dél-Libanonban, az izraeli határ túloldalán a fegyverszüneti egyezmény ellenőrzése érdekében.

Jobb félni, mint megijedni: a libanoni ír békefenntartókat Javelin-rakétákkal szerelik fel

Az UNIFIL keretében az Ír Köztársaságból Libanonba települő békefenntartó erők néhány Javelin páncéltörő rakétát is magukkal visznek.