Az alacsony részvételben és a kiábrándult baloldaliakban reménykedhet Le Pen

Annak ellenére, hogy a felmérések szerint a hivatalban lévő elnököt újraválasztják, mégis az alacsony részvétel és a kiábrándult baloldaliak miatt kihívója mégis győzedelmeskedhet – írja a The Times of Israel.

Emmanuel Macron és Marine Le Pen francia elnökjelölt-aspiránsok pénteken egy utolsó kampányhajrába kezdtek, remélve, hogy a vasárnapi második fordulóra elrendelt hétvégi kampánycsend előtt tétovázó szavazók millióit tudják mozgósítani.

Mindkét jelölt támadásokat intézett a másik ellen, Le Pen pedig ragaszkodott ahhoz, hogy a Macront előnyben részesítő közvélemény-kutatások tévesnek bizonyulnak.

„Nem a közvélemény-kutatások döntenek egy választáson”

– mondta Le Pen, aki azt reméli, hogy ő lesz Franciaország első női elnöke.

Ismét célba vette riválisa azon tervét, hogy a nyugdíjkorhatárt 62-ről 65 évre tolja ki, amely reformot az Macron két évvel ezelőtt a heves tiltakozások után jegelte.

Macron a maga részéről azt mondta, hogy Le Pen egy autoriter, a muszlimokat megbélyegző „szélsőjobboldali”, amiért betiltaná a fejkendők nyilvános viselését, és

„feladná Európa alapít szövegeit… amelyek védik az egyént, az emberi jogokat és a szabadságjogokat”.

Macron szerint Le Pen az oroszok zsebében van

Macron azzal vádolta meg kihívóját, hogy az orosz hatalomtól és elnöktől függ, miután egy orosz bank hitelezte a korábbi kampányát.

„Polgártársaink milliói mozdultak pártja és projektje felé […] De a válaszai nem életképesek”

– mondta Macron a France Inter rádiónak.

Később a dél-franciaországi Figeacban Macron azt mondta támogatóinak, hogy elvárja tőlük, hogy „az utolsó pillanatig mozgósítva maradjanak”, mert győzelme „nem eldöntött ügy”, még akkor is, ha a legutóbbi közvélemény-kutatások 10 százalékpontos vagy annál nagyobb különbségű győzelmet jósolnak neki.

Alacsony részvételi arány

Elemzők szerint a választáson részt nem vevők elérhetik a 25-30 százalékot, különösen a baloldali szavazók körében, akik elégedetlenek Macron programjával, nem utolsósorban a vállalkozások és a legjobban keresők adócsökkentésével.

A szélsőbaloldali Jean-Luc Melenchon, aki az április 10-i első fordulós szavazáson a harmadik helyen végzett, határozottan elutasította, hogy arra buzdítsa több millió követőjét, hogy Le Pen ellenében Macronra szavazzanak.

„Már nyolc hónapja próbálom az embereket elvonatkoztatni a tartózkodástól”

– mondta Le Pen a CNews televíziónak.

Francia zsidó ernyőszervezet: Mindenki Macronra szavazzon!

A Ronald Lauder-féle Zsidó Világkongresszus francia tagszervezete Le Pen ellen próbál mozgósítani.

„A harmónia elnöke akarok lenni… aki kibékíti az embereket a vezetőikkel”

– tette hozzá.

A tavaszi iskolai szünet is javában tart ezen a hétvégén, ami növeli annak az esélyét, hogy sok választópolgár nem adja le a voksát – és ez egyfajta jokerkártyát jelent a végeredményre nézve.

A közvélemény-kutatások szerint Macronra 53-56 százalék, míg Le Penre 44-47 százalék fog szavazni.

Ez sokkal szorosabb eredmény lenne, mint 2017-ben, amikor ugyanezek a jelöltek álltak szemben egymással, akkor Macron 66 százalékkal Le Pen 34 százaléka ellenében győzött – ez az elemzők számára annak a jele, hogy Le Pen erőfeszítései, amelyek pártja megítélésének javítására irányultak, a választók egy jelentős része körében meghozták gyümölcsüket.

Ha győz, Macron lenne az első francia elnök, akit újraválasztanának Jacques Chirac óta.

Vita előtt: Le Pen elszalasztott hete?

Marine Le Pen még sosem volt annyira közel az Elysée-hez, mint most. Azonban a kampány finisében érkező hírek nem segítik. Az idő pedig egyre fogy. Soós Eszter Petronella elemzése.