A felmérések szerint a pozitív vagy negatív életérzés összefügg azalatt, hogy valaki hisz-e vagy nem – írja Peter Franklin az UnHerd magazinban.
Derek Thompson a The Atlantic című lapban a fiatalokról és a jólétről ír, és egy nyugtalanító statisztikával kezdi:
2009 és 2021 között 26%-ról 44%-ra nőtt azoknak az amerikai középiskolásoknak az aránya, akik azt mondják, hogy „tartósan szomorúnak vagy reménytelennek” érzik magukat…
Ezek az adatok a CDC 8000 középiskolás körében végzett felméréséből származnak. Több mint lehetséges, hogy a Covid és a bezártság rontott a helyzeten, de a tendencia megelőzte a világjárványt. Akkor hogyan magyarázható ez?
Thompson négy tényezőt tart ehhez hozzájárulónak: a közösségi média használatát, a valós társadalmi interakciók csökkenését, a lehangoló híreknek való kitettséget és a szülői gyakorlatot. A szerző szerint mindegyik magyarázatban van valami, de van egy másik lehetséges tényező is – a vallási hovatartozás hosszú távú csökkenése a fiatal amerikaiak körében.
Természetesen ahhoz, hogy ezt a növekvő boldogtalanság lehetséges okának tekintsük, kapcsolatot kellene teremteni a vallásosság és a személyes jólét között. Különböző tanulmányok találtak ilyen kapcsolatot, de mennyire szilárd ez a kapcsolat? – teszi fel a kérdést Peter Franklin.
A jóllét nem olyan, mint a testhőmérséklet vagy a pulzusszám – nehéz mérni, és az adatok többféleképpen értelmezhetők. A vallás bevonása a kérdésbe további lehetőséget teremt a nézeteltérésekre.
Az Amszterdami Egyetem munkatársa, Suzanne Hoogeveen által vezetett tanulmány 120 különböző kutatócsoportot kért fel ugyanazon nemzetközi adathalmaz elemzésére.
A nagy eredmény az, hogy szinte minden kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a vallásosság és az önbevallás szerinti jóllét pozitívan korrelál. Mindössze három csapat nem talált pozitív korrelációt.
A kutatócsapatoknak egy második kérdést is meg kellett vizsgálniuk. Függ-e a vallásosság és a jóllét közötti kapcsolat attól, hogy a vallási kötődést „normálisnak és kívánatosnak” tekintik-e az adott országban? Ebben a kérdésben a kutatócsoportok között kevésbé volt egyetértés – egy kisebbség arra a következtetésre jutott, hogy a hipotézis ellen van bizonyíték.
Lehet, hogy az uralkodó társadalmi normának való megfelelés – legyen az vallásos, vallástalan vagy vallásellenes – kevésbé stresszes, mint az attól való eltérés; másrészt viszont egy hitrendszer résztvevői nagyobb hasznot húzhatnak belőle, ha őszinte személyes elkötelezettséget vállalnak, és nem csak követik a csordát – írja cikk.
A politikai döntéshozók számára ez egy tágabb kérdés. Ha úgy látják, hogy az ő dolguk a felelősségük alá tartozó polgárok – és különösen a fiatalok – jóllétének kérdéseivel foglalkozni, akkor hogyan kellene reagálniuk azokra a bizonyítékokra, amelyek szerint a vallásos hit és gyakorlat összességében pozitív tényező?
A vallás felírása, mint egy antidepresszáns kúra, nyilvánvalóan nem a helyes út, de az agresszív világi politika sem, amely arra törekszik, hogy megtisztítsa a közteret a felsőbb hatalomra utaló minden jelzéstől – zárja Franklin.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
