Már csak hét hónap van hátra az amerikai félidős választásokig, és mivel a szenátus egyharmada és a teljes képviselőház választások elé néz, az amerikai elnök hiányosságai minden eddiginél szembetűnőbbek.
Az amerikai politika egyik legmélyebben gyökerező – és az egyik legmegalapozatlanabb – konvenciója az a meggyőződés, hogy az emberek a választási döntéseiket csak racionálisan, a jólétükhöz és alapvető meggyőződéseikhez legközelebb álló, elsősorban gazdasági, társadalmi és kulturális dimenziókban gyökerező megfontolások alapján alakítják ki.
Az amerikai történelem azonban újra és újra megmutatta, hogy a kép valójában sokkal bonyolultabb: Néha a külügyek és a védelmi kérdések döntő hatással vannak a választásokra, különösen akkor, ha a közvélemény széles rétegei úgy látják, hogy ezek befolyásolják az Egyesült Államok szuperhatalomként való globális megítélését, az általa vetített képet és vezetőinek érdekérvényesítő képességét.
Mindezt úgy, hogy közben megőrzik az Egyesült Államok alapításakor kitűzött morális céljaikat, mint az erkölcsiség világítótornyát, amely inspirációt és támogatást nyújt a túlélésükért küzdő országoknak a gonosz hatalmak ellen.
Erre volt példa 1995-ben Bill Clinton elnök, aki mintegy 20 000 katonát küldött a Boszniába, a NATO által létrehozott szélesebb hadtest részeként. A katonai beavatkozásra annak ellenére került sor, hogy Oroszország támogatta Slobodan Milosevic szerb elnök gyilkos rendszerét, aki kénytelen volt feladni a hatalmat, és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság foglyaként fejezte be életét.
Az amerikai közvélemény ugyanis csak akkor fordul el vezetőitől és politikájuktól, amikor az amerikai katonai beavatkozás folyamatos, hiábavaló és költséges üggyé válik (mint például Koreában, Vietnamban, Irakban és Afganisztánban).
Ma, hét hónappal az amerikai félidős választások előtt, amikor a szenátus egyharmadát és a képviselőház egészét kell megválasztani, az ukrán tragédia az amerikai közvélemény jelentős többsége számára fontos kérdéssé kezd válni.
Minden jel egyértelműen arra mutat, hogy az ukrajnai háború kulcsszerepet fog játszani, és ha a demokraták elveszítik többségüket mindkét házban, az drámaian csökkenteni fogja Biden elnök jövőbeli mozgásterét.
A közvélemény-kutatások minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy a Fehér Ház amatőr módon elszalasztotta a lehetőséget, hogy összekapcsolja volna a belpolitikai kérdésekben annyira polarizált két tábort, a republikánusokat és a demokratákat, és nem sikerült visszautaznia az időben a hidegháború korszakába, amikor kétpárti konszenzus volt a kül- és védelmi ügyekben.
Ennek éppen az ellenkezője történt: Az ukrajnai orosz invázió kezdetétől fogva – és még inkább ma, amikor a Putyin csapatai által az országban elkövetett, többek szerint háborús bűnök felfoghatatlan dimenziója mindenki számára láthatóvá válik – az amerikai elnököt továbbra is a Zelenszkij diplomáciai és katonai támogatására bíztatják, ám politikája továbbra is óvatos és tétova, a Kongresszus és a közvélemény kétpárti támogatása ellenére.
A kormánnyal és a Kijevnek nyújtott óvatos támogatással kapcsolatos belföldi és külföldi kritikák átlépik a párthatárokat, és a felpörgő inflációval együtt véget vethetnek Biden elnök – most is gyenge – ellenőrzésének mindkét ház felett.
A számok önmagukért beszélnek. Tekintettel arra, hogy az Ukrajnának nemrég jóváhagyott katonai segélycsomag nem tartalmaz a harctér dinamikáját megváltoztató fegyvereket, nem meglepő, hogy az elnök támogatottsága 40 százalék alatti mélypontra süllyedt. Az Egyesült Államok követelése, hogy Oroszország tagságát függesszék fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, súlytalan lépés, különösen a szervezet elfogultságát és megbízhatatlanságát tekintve.
Amit látunk gyakorlatilag nem más, mint a Biden elnök által elfogadott agresszív retorika és a vérszegény gyakorlati válasz között fennálló szöges ellentmondás. Ez az ellentmondás komoly kérdéseket vet fel a liberális kormányzat elkötelezettségének mértékét illetően, hogy partnerei segítségére siessen, beleértve azokat is, akiknek a túlélése a tét.
Felmerül tehát a kérdés, hogy a Kijev támogatásának elmélyítésében rejlő kockázatok lehető legkisebbre csökkentése iránti vágy igazolja-e az amerikai ethosz teljes elhanyagolását.
És vajon a konfliktusövezetekből és háborúkból való kivonulás vágya – amely jelenleg a Fehér Házat egy újabb szégyenletes megállapodás aláírására sarkallja Iránnal – nem erodálja-e az amerikai vezetés erkölcsi alapjait, és nem adja-e át a nemzetközi színteret más erőknek, amelyek betölthetnék a keletkező vákuumot.
Hét hónap múlva az amerikai közvélemény véleményt mond ezekről az alapvető kérdésekről, és az valószínűleg jelzi majd a Biden-kormányzat végének kezdetét — írja véleménycikkében az Israel Hayom.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.