Ma találkozik az osztrák kancellár Vlagyimir Putyinnal

Nehammer lesz első európai vezető, aki Oroszország ukrajnai háborújának február 24-i kezdete óta találkozik Putyinnal.

A kancellár a bejelentés előtt tájékoztatta szándékáról Berlint, az Európai Bizottságot és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A párbeszédet akarja elősegíteni a háborús felek között – közölte a bécsi hivatal szóvivője.

Nehammer ukrajnai látogatása után közvetlenül utazik Moszkvába, ugyanis szombaton Kijevben találkozott Zelenszkijjel.

Vasárnap Bécsben újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „kockázatos, személyes diplomáciai missziót vállal”, de minden tőle telhetőt meg akar tenni a béke érdekében, noha tudja, hogy a béke esélye nagyon halvány e pillanatban. A moszkvai út teljesen az ő kezdeményezése, és ukrajnai tartózkodása alatt határozta el.

A Putyin elnökkel tartandó találkozóján fel fogja hozni a bucsai tömeggyilkosság ügyét is – mondta a kancellár, aki más európai vezetőkkel együtt maga is járt a Kijevhez közeli Bucsában az eset után.

Az AFP hírügynökség megjegyezte, hogy Ausztria nem tagja a NATO-nak, de tagja az Európai Uniónak, és támogatta annak minden szankcióját Moszkva ellen, csak a gázvásárlás leállítását ellenzi. Bécs elítéli Ukrajna orosz megszállását, és szolidáris Kijevvel. Ausztria a héten kiutasított négy orosz diplomatát.

Fotó: EPA/DRAGAN TATIC / AUSTRIAN CHANCELLERY 

Ez nem a jó és a gonosz háborúja

A Nyugat soha nem fogja legyőzni Putyin alternatív valóságát azzal, hogy megteremti a sajátját – véli Ayaan Hirsi Ali publicista.