Ramzan Kadirov csecsen diktátor az orosz invázió sikerére tette fel a saját jövőjét is – írja Harold Chambers az észak-kaukázusi politika és biztonság szakértője.
Chambers szerint Putyin elnök ukrajnai inváziójának első hónapja nem a tervek szerint alakult: a Kijevbe való kezdeti behatolás megakadt; erői súlyos veszteségeket szenvedtek.
E borús kép ellenére azonban egy ember szilárdan kiállt az invázió mellett, mind pénzügyileg, mind katonailag: Ramzan Kadirov.
Kadirov Csecsenföld kormányzója, az észak-kaukázusi kis régióé, amely többször is harcolt függetlenségéért az orosz uralom ellen. Putyin a 2000-es évek elején Kadirov apjának, Akhmadnak a segítségével integrálta újra a régiót Oroszországba. Miután Ahmadot 2004-ben csecsen iszlamisták meggyilkolták, Kadirov szoros kapcsolatot alakított ki Putyinnal, amelyet gyakran apa és fia kapcsolatához hasonlítottak. Végül 2007-ben vette át Csecsenföld vezetését, az orosz elnök teljes támogatását élvezve – írja Chambers.
A szakértő szerint e kapcsolat személyi jellege döntő fontosságú:
Kadirov lojalitása nem terjed ki az orosz kormányra vagy Oroszországra, csak magára Putyinra.
Ez azt jelenti, hogy Kadirov egyre merészebbé vált uralma alatt, összeütközésbe került az orosz biztonsági szolgálatokkal, és még a szövetségi politikát is semmibe vette.
Chambers úgy látja, hogy Kadirov támogatása a Kremlben nem nyúlik sokkal messzebbre az elnöki hivatalnál, ami fontos annak értékeléséhez, hogy mekkora kockázatot vállal Kadirov az invázió támogatásával, és hogy mit nyert már vele eddig.
Csecsenföldön Kadirov uralmát brutális, válogatás nélküli erőszak jellemzi. A köztársaság LMBTQ közösségéktől való megtisztításának kampánya, amelynek részei a bírósági ítélet nélküli kivégzések, jól dokumentált. Kadirov aztán az év elején újult erővel kezdte meg a csecsen disszidensek elleni háborúját, és tömegesen raboltatta el a kritikusainak hozzátartozóit. Ennek keretében januárban erőszakkal elrabolták Zarema Musaevát, egy csecsen emberi jogi ügyvéd édesanyját Nyizsnyij Novgorodból; és a nőt még mindig fogva tartja a rendőrség.
Ezt az erőszakot a csecsen biztonsági szolgálatok, az úgynevezett kadiroviták hajtották végre, amelyek Kadirov személyes hadseregeként működnek. Ezek az egységek ritkán hagyják el Csecsenföldet, és akkor is csak kiképzési gyakorlatok miatt. Kadirov február elején mozgósította legfelsőbb parancsnokait és egységeit, és a fehérorosz-ukrán határ közelében lévő felvonulási területekre küldte őket.
Ezeken az egységeken belül a legfontosabb vezető Magomed Tusajev, a „Sever” zászlóalj parancsnoka. Míg a „Jug” zászlóaljban lévő kollégája, Huszein Mezhidov sokkal hangsúlyosabban szerepelt a propagandaklipekben, Tusajev jelentősebb szerepet játszott a lélektani hadviselésben a katonai felkészülés és az invázió első napjaiban.
Tusajevet állítólag február 26-án ölték meg, azon a napon, amelyen a kadiroviták a legsúlyosabb veszteségeiket szenvedték el.
Ezen egységek vezetői mellett Kadirov az unokatestvéreit is beküldte Ukrajnába: a testvéreket, Sharip Delimkhanovot, a csecsenföldi Rosgvardia parancsnokát és Alibek Delimkhanovot, a Rosgvardia észak-kaukázusi erőinek parancsnokhelyettesét. Az utolsó testvérük, Adam, a csecsenföldi Duma parlamenti képviselője, aki most a kadiroviták hadműveleteit felügyeli Mariupolban. Ezek az egységek Kijev közelében harcoltak, de nem tudtak elegendő területet elfoglalni ahhoz, hogy végrehajtsák céljukat: Zelenszkij elnök meggyilkolását.
Ennek megfelelően Kadirov visszahívta őket Csecsenföldre, és új egységeket telepített Mariupol közelébe Adam Delimkhanov vezetésével. Ezek az erősítések is kudarcot vallottak az Azovstal kohászati üzem elfoglalásának kulcsfontosságú feladatában, amelyet ehelyett le kellett bombázni.
Kadirov az invázió pénzügyi fedezetét az Akhmat Kadirov Alap (AKF), a családja privát csúszópénz-alapja adja.
Ezt elsősorban a köztársaságnak nyújtott szövetségi támogatások elsikkasztásából, valamint a vállalkozások és az állami alkalmazottak zsarolásából befoly összegek kezelésére hozták létre.
Az invázió ugyan még gyerekcipőben jár, de Kadirov hazárdjátékának számos következménye már látható
– véli Chambers.
A legnyilvánvalóbb, hogy a csecsen vezető információs háborúja sikeresnek bizonyult. Folyamatosan hülyének nézi kritikusait azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy Tusajev életben van, és képes volt az inváziót támogató gyűléseket szervezni Csecsenföldön kívül is. Kadirov egyidejűleg az arab nyelvű világ felé folytatott udvarló kampánya is hozzájárult ahhoz, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek ne vegyenek részt az Oroszország elleni szankciókban.
A Kaukázus-szakértő szerint Putyin számára ez legalábbis elégséges indok arra a döntésére, hogy Kadirovot tegye Oroszország legfőbb diplomáciai megbízottjává a muszlim világban,
még akkor is, ha ez visszaüt, amikor a Kadirov a muszlim kérdéseket a Kreml politikája elé helyezi.
Az elitpolitikában Kadirov szintén ért el sikereket. Az, hogy erőteljesen kiállt Putyin mellett, amikor mások tétováztak, egyértelmű győzelem számára. Az FSZB-ben és a Roszgvardiában tapasztalható belpolitikai zűrzavar – amelyet a biztonsági szolgálatok kiszivárogtatására utaló amerikai és ukrán hírszerzési értesülések súlyosbítottak – is az ő javára játszik.
Chambers meglátása szerint
Kadirov régóta tartó viszálya a szövetségi biztonsági szolgálatok vezetésével azt jelenti, hogy minél veszélyeztetettebbé válik azok jövője, annál biztosabb az övé.
Mégsem megy minden a tervek szerint.
Minden propagandagyőzelme ellenére Kadirov legnagyobb vesztesége az, hogy a kadiroviták hírnév buborékja kipukkadt. A csecsen propagandacirkuszon kívül szinte mindenki megjegyezte, hogy a hadserege alig vett részt a harcokban, mégis jelentős veszteségeket szenvedett. Ez valószínűleg felbátorítja ellenfeleit az orosz politikai elitben, akik talán kevésbé félnek tőle, és így lehetővé válik a vele való fokozott konfrontáció.
Csecsenföldön is gyengülni fog a pozíciója.
Kevesebb kadirovita van és lesz, mivel sokan jelenleg is részt vesznek a harcokban, míg sokan mások pedig már meghaltak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kadiroviták közül nem mindenki Kadirov személyi kultuszának hívő tagja. A soraikba való erőszakos besorozás már régóta használják a társadalmi elégedetlenség megfékezésének taktikájaként, de a kudarc csak súlyosbíthatja azt – figyelmeztet a szakértő.
Egyelőre azonban Kadirov megfelelően teljesít.
Nem mennek olyan jól a dolgok, mint remélte, de semmiképpen sem rossz a helyzet, és általában véve bizonyítani tudta Putyin számára, hogy értékes támogatója.
A már említett orosz biztonsági elitek közötti konfliktus ugyanakkor ellene fordulhat, de propagandagyőzelmei ezt egyelőre távol tartják.
Mindez nem jelenti azt, hogy a biztonsága garantált lenne.
Chambers szerint az elkövetkező hetekben szorosan figyelni kell, hogy Kadirov szerencséje hogyan áll. Egyelőre a háború folytatása további propagandalehetőségeket jelent, ami a csecsen vezető egyik kedvenc tevékenysége.
Ez jellemző a rezsimjére, amely a látványt helyezi előtérbe a tartalommal szemben.
A szakértő úgy véli, hogy Kadirovnak számolnia kell a romló társadalmi-gazdasági körülményekkel Csecsenföldön. A régió hatóságai szerint „nincs cukorhiány”, ami az egyik legfontosabb gazdasági mérce; a jelentések szerint mégis az AKF már most cukrot osztogat egyes családoknak. Kétségtelen, hogy Kadirov ezt a helyzetet szorosan szemmel fogja tartani: a jelenlegi elnyomó légkörben a társadalmi-gazdasági gondok bizonyultak a csecsen lakosságot egyedüliként mozgósító tényezőnek.
Ehhez jön még az a tény, hogy az egész észak-kaukázusi régiót tömeges gazdasági zavarok fenyegetik az új szankciós rendszer miatt.
Bár a szakértők megjegyezték, hogy a régió potenciálisan ellenáll a szankciók hatásainak, a szövetségi költségvetésre gyakorolt hatásuk még nem egyértelmű, így a szövetségi támogatások sorsa, amelyekre az Észak-Kaukázus támaszkodik, még mindig nem dőlt el.
A Kadirovot fenyegető utolsó veszélyt az elit hierarchiájának átrendeződése jelenti. Bár Kadirov jelenleg a szövetségi biztonsági tisztviselőket szorítja ki, előnye hosszú távon nem biztos, hogy ez így is marad. Ezt előre látva próbálja Kadirov megszerezni a szövetségi elismerést, mint az Észak-Kaukázus legfontosabb vezetőjéét. A Kreml azonban azon dolgozik, hogy Szergej Melikovot, a szomszédos Dagesztán vezetőjét Kadirov regionális ellensúlyaként pozícionálja,
mivel a Kreml legtöbb nem putyinista tisztviselője óvakodik Kadirov befolyásától Oroszországnak ebben a szegletében.
Kadirov – legalábbis egyelőre – továbbra is erős pozícióban van. A háború sorsa még nem dőlt el, és a szankciók teljes hatása még nem érződött. Amikor a por végre leülepszik, Kadirov talán nem ott áll majd, ahol eddig gondolta – zárta cikkét Chambers.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.