Kochavi: a terrorhullám külföldi zsidó és izraeli célpontokat is veszélyeztet

Aviv Kochavi, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke a kabinet szerdai biztonsági ülésen arra figyelmeztetett, hogy az Izraelben jelenleg zajló, eddig tizenegy halálos áldozatot követelő terrorhullám átterjedhet a külföldi zsidó illetve izraeli célpontokra is – számolt be izraeli forrásokra hivatkozva az Ujkelet.live 

“Valós aggodalomra ad okot, hogy az eseményeket utánzó effektus olyan törekvésekhez vezethet, amelyek izraeli és zsidó célpontok ellen irányulnak a világ minden táján,” közölte a 13-as tévécsatorna, az ülésen elhangzottakról szóló konkrét részletek megjelölése nélkül. Hasonló esetekben a Moszad kémszervezet, a belbiztonsági Sabak és a katonai hírszerzés feladata az említett célpontok elleni támadások megelőzését illetően megfelelő intézkedések foganatosítása.

A riport arra utalt, hogy a Moszad feladata az izraeli és zsidó intézmények elleni támadások megelőzése világszerte, míg a Sabak az izraeli missziók biztonságáról gondoskodik.

A vezérkari főnök figyelmeztetése egybeesett a kormány rendőri és katonai erőfeszítéseinek megerősítésével annak érdekében, hogy elejét vegye az erőszakhullám továbbterjedésének.

Csütörtökön Naftali Bennett miniszterelnök és Omer Barlev közbiztonsági miniszter 181 millió sékel (18,8 milliárd Ft) sürgősségi támogatást hagyott jóvá az izraeli rendőrség számára a halálos terrortámadásokat követően.

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint a pénzt a tisztek számára további felszerelésekre, tartalékosok toborzására, valamint a határrendőrség tartalékosaiból álló új dandár létrehozására fordítják.

„Az erős rendőrség egyenlő Izraellel. Minden eszközzel és minden területen azon dolgozunk, hogy helyreállítsuk a biztonságot és Izrael polgárainak biztonságérzetét” – jelentette ki Bennett a nyilatkozatban.

A rendőrség és a katonaság megerősítésével a kormány szándéka az elmúlt héten futótűzként terjedő terrorhullám erejének megtörése. Vasárnap két határrendész vesztette életét Haderán az Iszlám Állam dzsihadista csoportjához tartozó, arab izraeli fegyveresek lövöldözése következtében. Öt nappal korábban négy izraelit gyilkolt meg Beerseván egy – korábban az Iszlám Államhoz való csatlakozási kísérletért elítélt izraeli állampolgár terrorista.

Diaa Hamarseh, egy 26 éves palesztin a szamáriai J’abad faluból kedd este Bnei Brakban agyonlőtte Jákov Salomot (36), Avisáj Jehezkelt (29) valamint két ukrán állampolgárt, Viktor Szorokopotot (38) és Dimitri Mitriket (23) ezenkívül a megállítására érkező két motoros rendőr közül, Amir Khoury rendőrtisztet (32).

Videón a Bnei Bráki terroristát hatástalanító rendőri intézkedés

A rendőrség tette közzé a testkamerával készült felvételt.