E cikket 2022 márciusának végén írom, miközben a média arról számol be, hogy nagy valószínűséggel az Egyesült Államok hamarosan egy új, kissé módosított nukleáris megállapodást ír alá Iránnal, amely nagyon is Iránnak kedvez.
Ez az új megállapodás lehetővé tenné Irán számára ugyanis, hogy néhány éven belül atomhatalommá váljon, nem foglalkozik az Irán által kifejlesztett, gyártott és használt nagy hatótávolságú rakétákkal, és figyelmen kívül hagyja azt a pusztítást, amelyet az Iráni Iszlám Köztársaság az egész Közel-Keleten végzett. Kétség nem fér hozzá, hogy Irán került ki győztesként a bécsi tárgyalásokból — írja elemzésében Dr. Mordechai Kedar professzor az Arutz7 oldalán.
Az iszlamisták győzelmének egyik lehetséges következménye a Hamász népszerűségének megugrása a júdeai és szamáriai arabok körében, akik már megundorodtak a Palesztin Hatóság és a PFSZ korrupciójától. Szinte biztos, hogy a Hamász minden jövőbeli választást megnyer, mind a Palesztin Törvényhozó Tanácsban (csakúgy, mint 2006 januárjában), mind az elnökválasztáson. És ha a Palesztin Hatóság államot alapít, a Hamász Júdeában és Szamáriában is bevezeti a Gázai övezetben 2007 júniusa óta fennálló „Hamasztánt”.
Annyi egészen biztos, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti nukleáris megállapodás, amely finanszírozza az iszlám terrort nem csak a régióban, de a világon, óriási lendületet ad majd ennek a terrornak.
Ezt bonyolítja az európai helyzet: Oroszország megszállta Ukrajnát, és a világ – Ukrajnának tett ígéretei ellenére – nem lépett fel egyértelműen Oroszország ellen. A kínaiak ebből a helyzetből levonják a következtetéseket, és magasabb sebességre kapcsolhatnak Tajvan irányába.
A megállapodás részeként az Egyesült Államok – Izrael, Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Emírségek és Bahrein hagyományos szövetségese – mindent megad Iránnak, amit csak akar, hogy az majd harcolhasson éppen ezen országok ellen, nem csoda, hogy Irán már tervezi is Izraellel szembeni katonai lépéseit.
Izraelnek készülnie kell a következő háborúra, amelynek a légi mellett minden bizonnyal komoly szárazföldi dimenziója is lesz. Egy szárazföldi háborúban márpedig a szárazföld feletti ellenőrzés kiemelkedő fontosságú. Bárki, aki csak minimális ismeretekkel rendelkezik a haderő működtetéséről és képes a terület elemzésére, megérti, hogy lehetetlen megvédeni Izraelt anélkül, hogy teljes ellenőrzést gyakorolnánk minden felett, ami a Jordán-völgyben történik.
A folyó az első védelmi vonal, a Júdea és Szamaria hegység keleti lejtői pedig az a vonal, amelyet az ellenség szárazföldi csapatai soha nem léphetnek át.
Nemrég megtudtuk azt is, hogy a Palesztin Hatóság két új város építését tervezi a Jordán-völgyben, hogy ezek a városok és lakosaik meghiúsítsák a „cionisták tervét a Jordán-völgy elfoglalására”. A palesztinok tervével és Irán háborús terveivel szemben Izraelnek szuverenitását kell alkalmaznia a Jordán-völgyre.
Amint a völgy szuverén izraeli terület lesz, Izrael képes lesz mind a palesztin tervek meghiúsítására, mind az iráni tankok megállítására, amelyek órák alatt átkelhetnek Irakon és Jordánián.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy biztonsági megfontolások mellett a zsidó népnek ősi joga is van a Jordán-völgyhöz, ezek pedig olyan jogok, amelyeket a világ több mint száz évvel ezelőtt a Népszövetség San Remói Egyezményének (1920) határozataiban elismert. A Népszövetség a zsidó népnek adta Izrael egész földjét, beleértve Jordániát is, bár később nagy részét visszavette, hogy létrehozza a „Transzjordániai Emirátust”. Ám ebbe nem tartozott bele a Jordán folyó nyugati partja, és minden, ami a Jordán folyótól nyugatra van, ami a zsidó népé, mind ősi jogai, mind a nemzetközi közösség máig érvényes határozatai alapján.
Két kérdés merül fel azonnal. Az első: Az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Marokkó, amelyek aláírták az Ábrahámi Megállapodást, cserébe azért, hogy Izrael ne nyilvánítsa szuverenitását a Jordán-völgy felett. A második: mit szólna és mit tenne majd a világ egy ilyen izraeli lépéssel szemben?
Az első kérdésre a válasz az, hogy Izrael új barátai határozottan el fogják ítélni Izraelt, de nem fognak tenni semmit. Ennek az az oka, hogy tekintettel Irán növekvő erejére, amely a nyakukban liheg és a puszta létüket fenyegeti – mivel az Egyesült Államok a hátukba döfött kést forgatja – nincs alternatívájuk az Izraellel való szövetségre.
Lehetnek elítélő gesztusok a nyilvánosság megnyugtatására, de érdemi lépés nem várható.
A második kérdésre a válasz egy kicsit bonyolultabb, és azzal a ténnyel függ össze, hogy amikor Izrael megalapozta szuverenitását a Jeruzsálem körüli területeken, amelyeket 1967-ben felszabadított a jordániai megszállás alól, a világ egyáltalán nem tett lépéseket Izrael ellen. Bár a világ nem ismeri el Jeruzsálemet izraeli területnek – az ég azonban nem szakadt le. Izrael a zsidó nép nemzetállama, amelynek Jeruzsálem a fővárosa. Pont.
Amit Izraelnek tennie kell, az az, hogy Jeruzsálem önkormányzati joghatóságát kiterjeszti az egész Jordán-völgyre, mellesleg ezeket az alaptörvényeket és az izraeli szuverenitást alkalmazva rá.
A világ őrjöngeni fog, de nem tesz semmi többet, ahogyan nem tett semmit a mai Jeruzsálemmel kapcsolatban sem tett.
A jelenleg Ukrajnában tomboló háború ismét bizonyítja, hogy csak egy elszánt, álláspontjaiban szilárdan kitartó nemzet képes helytállni abban a cinikus világban, amelyben Izrael próbál fennmaradni. Izraelnek cselekednie kell, és meg kell mutatnia minden szomszédjának, barátnak és ellenségnek egyaránt, hogy tudja, mit kell tennie saját biztonsága és polgárai biztonsága érdekében, és hogy félelem és habozás nélkül megteszi, amit meg kell tennie.
| Dr. Mordechai Kedar a Bár Ilán Egyetem Közel-Kelet és Arab világ tanszékének professzora. Kedar egy palesztin-izraeli béketervet támogat, amelyet „Palesztin Emírségek” vagy „Nyolcállami Megoldás” néven emlegetnek.Kedar szerint „A nyolc-állami megoldás a Közel-Kelet szociológiáján alapul, amelynek a törzs a társadalom fő sarokköve. A közel-keleti kultúrának ezt a jellegzetességét kellene követnünk az izraeli-palesztin megoldás alapjaként”. Szerinte a több törzs által lakott régiókra, például Irakra, Szíriára, Jemenre és Líbiára erőltetett nyugati típusú nemzetállami struktúrák megbuktak vagy kudarcot vallottak, míg a homogén törzseken alapuló államok, mint például az Egyesült Arab Emírségek, sikeresek lettek. |
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.